Négy éve nincs köztünk Illovszky Rudolf

Nyolcvanhat esztendős korában elhunyt Illovszky Rudolf korábbi válogatott labdarúgó, edző, szövetségi kapitány. Így íródott négy esztendeje, 2008. szeptember 23-án a hivatalos mondat. De róla szinte nem is lenne szabad ilyet írni. Őt tisztelte és szerette mindenki, aki csak a legvékonyabb szálon is kötődik a magyar labdarúgáshoz. Ő volt mindenki Rudi bácsija.

Illovszky Rudolf 1922. február 21-én született, 1933-tól nyolc éven keresztül az MTK játékosa volt. Illanó néven (is) futballozott – a harmincas évek Magyarországán az Illovszkyt nem tartották eléggé magyaros névnek. A kék-fehér klub önfeloszlatása után átlépett a Vasasba, amelynek játékosként 1955-ig maradt a tagja. A negyvenes évek második felében élte játékos-pályafutása csúcspontját, 1945-ben a Vasas házi gólkirálya lett, 1945-46-ben és 1947-48-ban is ezüstérmet nyert a piros-kékekkel. Háromszor játszott a válogatottban, az első meccse a világháború utáni első, az osztrákok elleni találkozó volt, 1945. augusztus 19-én. Másodszor a bolgárok, harmadszor az albánok ellen játszott a nemzeti tizenegyben.

Edzőként sokszorosan túlragyogta játékos-karrierjét. 1955-től már a Vasas korosztályos csapatainál dolgozott, majd 1957-ben átvette Baróti Lajostól az első csapat irányítását. 1961-ben, 1962-ben és 1965-ben is bajnoki címet nyert, s 1962-ben, 1963-ban és 1965-ben is elhódította a piros-kékekkel a Közép-Európa-kupát. Nem utolsósorban: Illovszky Rudolf volt az első magyar edző, aki csapatával a legjobb négy közé jutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1957-58).

Már 1963 és 1966 között ő volt a magyar válogatott edzője (Baróti Lajos segítőjeként így olyan jeles sikerek részese lehetett, mint az 1964-es Nemzetek Európa-kupáján elért harmadik hely, valamint az angliai világbajnokságon a brazilok legyőzése), majd miután akkor még a vb-negyeddöntőbeli vereség kudarcnak számított, természetesnek tűnt, hogy ő veszi át Baróti örökségét. Így aztán elmondhatta magáról, hogy ugyanazon a mérkőzésen debütált kapitányként a válogatottban, mint az ellenfélnél Johan Cruyff játékosként. 1967 végéig dirigálta a nemzeti tizenegyet, tíz mérkőzésen 85 százalékos eredménnyel. Mégis át kellett adnia a helyét Sós Károlynak, ő pedig visszatért a Vasashoz.

1971-ben lett ismét kapitány, július 22-én, a Maracanában, a világbajnok brazilok ellen tért vissza. A hazaiak soraiban nyolc olyan játékos szerepelt, aki egy évvel korábban Mexikóban világbajnoki címet nyert! Mégis a magyarok álltak közelebb a győzelemhez. Nagy idő voltak ezek, bő egy éven belül a csapat bejutott az Eb-döntőbe, s olimpiai ezüstérmet nyert Münchenben. Illovszky Rudolf 1974 májusáig ált a válogatott élén – a jugoszlávok elleni volt az utolsó a sorban, amely egyben Albert Flórián búcsúját is jelentette.

Az edző visszatért a Vasashoz, amellyel 1977-ben ismét bajnoki címet nyert – mind ez idáig az utolsót a klub történetében. Az volt neki is az utolsó címe, a negyedik – csak egy magyar edző, Jávor Pál nyert nála többet, eggyel. Élete utolsó szűk három évtizedében hol szaktanácsadóként, hol ismét edzőként (1995-ben ő mentette meg a kieséstől a csapatot) szolgálta a Vasast. 2003-ban róla nevezték el a Fáy utcai stadiont. Senki nem lehetett volna méltóbb erre.