Magyar foci

NBI: idegenben kapott ki a Puskás Akadémia

 Az első félidőben nagy fölényben futballozott a hazai csapat, amely ráadásul Halmosi révén korán vezetést is szerzett. Artner Tamás együttese több lehetőséget is kidolgozott, de a szünetig már nem változott az eredmény.

A fordulást követően a vendégek előtt több nagy helyzet is adódott, és Lencse révén egyenlített is a Puskás Akadémia. Ezt követően is a felcsútiak voltak veszélyesebbek, mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést, igaz, a Radó elleni szabálytalanságot követő büntető igencsak véleményes volt.    

A találkozót mindkét gárda tíz emberrel fejezte be, a hajrában az eredmény már nem változott.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga
Szombathelyi Haladás-Puskás Akadémia 2-1 (1-0)

Szombathely, 2840 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Halmosi (10.), Radó (71., 11-esből), illetve Lencse (56.)
kiállítva: Fehér Z. (83.), illetve Margitics (78.)
sárga lap: Guzmics (20.), Simon Á. (59.), Gyurján (90.), illetve Farkas N. (15.), Hajdúch (70.), Margitics (74., 78.)

Haladás:

Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Devecseri – Németh M. (Kalász, 54.), Simon Á., Nagy I G., Iszlai (Bosnjak, 30.), Halmosi (Gyurján, 89.) – Radó

Puskás Akadémia:

Hajdúch – Margitics, Vaszicsku, Szekeres A., Farkas N. (Baracskai, 17.) – Gallardo (Haraszti, a szünetben), Tóth B., Czvitkovics (U. Nikolic, 77.), Polonkai – Lencse, Zsolnai