Amerikai sportok

NBA: Vége a bostoni rémálomnak

A Boston Celtics legyőzte a Cleveland Cavaliers alakulatát az All-Star hétvége utáni első játéknapon. A massachusettsi alakulat az első negyedet 13 ponttal nyerte meg, majd a következő két felvonást elveszítette. A Cavs a másodikat 8, míg a harmadikat 7 ponttal nyerte meg. Az utolsó játékrészben a Boston 5 ponttal erősebbnek bizonyult, így 86-83-ra megnyerte a találkozót. A Boston legeredményesebb kosárlabdázója, Ray Allen volt, aki 22 pontig jutott. A másik oldalon Kyrie Irving vitte a prímet, aki 24 pontig jutott. A Celtics legutóbb február 12-én tudott mérkőzést nyerni, azóta öt mérkőzést elveszített. Ez a sorozat megszakadt.

A Dallas Mavericks hazai pályán szenvedett vereséget a New Jersey Nets-től. Az első félidőben a Nets irányított. Avery Johnson tanítványai az első negyedet 5, míg a másodikat 6 ponttal nyerték meg. A második félidőben a Dallas magára talált és mindkét felvonást megnyerte. A harmadik játékrészt 8, míg a negyediket 2 ponttal húzták be Dirk Nowitzkiék. A hazai csapat legjobbja a német klasszis volt. Nowitzki 24 pontot és 10 lepattanót jegyzett. A New Jerseyből kiemelhetjük Brook Lopezt (38 pont), Kris Humphriest (10 pont, 15 lepattanó) és Deron Williamst (12-12 pont és assziszt).

A Los Angeles Clippers is hazai környezetben kapott ki. A kisebbik városi csapatot a Minnesota Timberwolves tréfálta meg. Az első felvonást a Clippers 9 ponttal nyerte meg, innentől kezdve a hazaiak nem tudtak, még egy negyedet megnyerni. A második játékrészben a vendégek 6 pontot vertek az ellenfelükre. A harmadik 12 percben 22-22-re végzett egymással a két csapat. A negyedik negyedben a Minnesota 15 pontot vert a Los Angelesre, így 109-97-re megnyerte a találkozót. A győztes csapatban Kevin Lovenak (10 pont, 7 lepattanó) nem ment a játék, helyette a 27-27 pontos Michael Beasley és Derrick Williams parádézott. A vesztes együttesben Blake Griffin 30, míg Chris Paul 27 pontot szerzett. A hazaiak legjobbja a 14 pontot és 14 lepattanót szerző DeAndre Jordan volt.

Derrick Rose csillogott, a Chicago Bulls ragyogott. Az előző idény legértékesebb játékosa (MVP) 41 perc alatt 32 pontot dobott a New Orleans Hornets elleni találkozón, míg csapata 99-95-re legyőzte hazai pályán az louisianai alakulatot. Rose-on kívül ketten is dupla duplát jegyzetek a Chicagóban. Joakim Noah 15 ponttal és 16 lepattanóval, míg Luol Deng 14 ponttal és 11 lepattanóval fejezte be a találkozót. A vesztes csapat legeredményesebb játékosa, Chris Kaman volt. A center 39 perc alatt 17 pontot és 11 lepattanót ért el.

A keddi játéknap nem a hazai csapatokról szólt, ezt több mérkőzés is bizonyította, köztük a Detroit Pistonsé is. A michigani alakulat a Palace of Auburn Hills-ben nagyon simán kapott ki a Philadelphia 76ers-től. A Detroit hazai pályán egyetlen negyedet sem tudott megnyerni. A Philadelphia az első felvonást 2, a másodikat 14, a harmadikat 6, míg az utolsót 7 ponttal nyerte meg. A győztes csapat legjobbja a 20 pontos Thaddeus Young volt. A hazaiaktól a 20 pontos Greg Monroet és a 17 pontos Rodney Stuckeyt lehet kiemelni.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers – Boston Celtics 83-86
Indiana Pacers – Golden State Warriors 102-78
Detroit Pistons – Philadelphia 76ers 68-97
Chicago Bulls – New Orleans Hornets 99-95
Houston Rockets – Toronto Raptors 88-85
Milwaukee Bucks – Washington Wizards 119-118
Dallas Mavericks – New Jersey Nets 92-93
Sacramento Kings – Utah Jazz 103-96
Los Angeles Clippers – Minnesota Timberwolves 97-109