KosárlabdaNBA

Sporttörténelem: Wembanyama földöntúli teljesítménnyel sokkolta az OKC-t

Kép forrása: Joshua Gateley/Getty Images

Eszeveszett első mérkőzést nyert meg a San Antonio Spurs az Oklahoma City Thunder elleni nyugati konferencia-döntőben.

Egészen elképesztő meccsel rajtolt el a 2026-os NBA-rájátszás Nyugati főcsoportdöntője, ahol a San Antonio Spurs kétszeri hosszabbítás után 122–115-re legyőzte az Oklahoma City Thunder együttesét, ezzel rögtön elvette a címvédő rivális pályaelőnyét. A találkozó egyértelmű hőse Victor Wembanyama volt, aki egészen történelmi statisztikát produkált.

A francia szupersztár 41 ponttal és 24 lepattanóval zárta az összecsapást, ráadásul a második hosszabbítás hajrájában két zsákolással is eldöntötte a meccset.

Egyik akciója ráadásul plusz büntetőt is ért, amellyel végleg megtörte a Thunder ellenállását.

Wembanyama ezzel minden idők legfiatalabb játékosa lett, aki legalább 40 pontos és 20 lepattanós teljesítményt ért el NBA-rájátszásmérkőzésen, megelőzve a legendás Kareem Abdul-Jabbar korábbi rekordját.

A Spursből Dylan Harper is kiemelkedett, aki 24 pontot dobott és franchise-rekordot jelentő (rájátszás-meccsen – a szerk.) hét labdát szerzett. Stephon Castle 17 ponttal segítette a texasiakat, míg Devin Vassell és Keldon Johnson egyaránt 13 egységig jutott. Mindezt úgy, hogy a Spurs sérülés miatt nélkülözte De’Aaron Fox játékát.

Az Oklahoma City oldalán Alex Caruso váratlanul főszerepbe került: a kispadról beszállva 31 pontig jutott, ami pályafutása második legeredményesebb NBA-meccse lett.

Jalen Williams sérülésből visszatérve 26 pontot tett hozzá, míg az idény MVP-je, Shai Gilgeous-Alexander 24 ponttal és 12 assziszttal zárt, ám mezőnyből rendkívül gyengén célzott, mindössze 7/23-as mutatóval.

A találkozó drámai végjátékot hozott

A Spurs a negyedik negyedben tízpontos előnyt herdált el, majd az utolsó percekben többször cserélt gazdát a vezetés.

Wembanyama a rendes játékidő végén még kihagyta a győztes dobást, miután Chet Holmgren blokkolta a próbálkozását, az első hosszabbításban azonban egy elképesztően távoli triplával mentette meg csapatát, újabb öt percet harcolva ki.


A Spurs végül fizikálisan és mentálisan is jobban bírta a maratoni csatát, ezzel pedig rögtön hatalmas nyomást helyezett az alapszakasz egyik legjobb formáját mutató Thunderre.

Az Oklahoma City kilencmeccses playoff-győzelmi sorozata ezzel megszakadt, míg San Antonio óriási lépést tett a döntő felé vezető úton.

Folytatás magyar idő szerint csütörtök hajnalban (02.30-kor). A második meccset szintén az OKC pályaválasztásával rendezik.

Az első mérkőzés összefoglalóját az alábbi hivatkozásra kattintva tekintheti meg