Amerikai sportok

NBA: összeverekedtek a Pacers és a Warriors játékosai

""

Az Orlando Magic a Philadelphia 76ers arénájában szakította meg a 10 mérkőzésből álló idegenbeli nyeretlenségi sorozatát. A pennsylvaniai alakulat kezdte jobban a találkozót, ugyanis az első negyedben 2 pontos előnyre tett szert. A második felvonásban a Magic 5 egységgel átvette a vezetést. Az utolsó két felvonásban a vendégek 9 ponttal növelni tudták az előnyüket, így 98-84-re nyerték meg a találkozót. A 76ers egymás után a hatodik összecsapását veszítette el.

Az Indiana Pacers a Golden State Warriors-t látta vendégül. Az indianapolisi alakulat 108-97-re nyerte meg a találkozót, így sorozatban már az ötödik összecsapásán sem talált legyőzőre. A Warriors pocsék formában van, ezt bizonyítja, hogy az elmúlt tíz mérkőzéséből csal hármat tudott megnyerni. Fontos megemlíteni, hogy a Pacers jelenleg a Keleti főcsoport második helyén áll. Érdekesség, hogy a mérkőzés negyedik negyedében egy kisebb csetepaté alakult ki.

A címvédő, Miami Heat a Sacramento Kingset fogadta. Az első negyedben a Heat 5 pontos előnyre tett szert. A második 12 percben a Kings 7 egységet vert a hazai csapatra. Az utolsó két felvonást 2 ponttal nyerte meg a floridai alakulat, így a hosszabbításra maradt a döntés. A ráadás első 5 percében 12-12-re végzett a két alakulat. A második felvonásra szétesett a Kings, amelyet könyörtelenül kihasznált a Heat. LeBron James-ék 141-129-re verték meg a Sacramentót, így sorozatban a 12. mérkőzését is sikerrel vette.

A Chicago Bulls a Cleveland Cavaliers ellen játszott hazai pályán. Az első 12 percben a Bulls 3 pontos előnyre tett szert. A második játékrészben a Cavs ledolgozta a hátrányát. A nagyszünet utáni első negyedben a Cleveland 4 egységgel dobott többet, mint a Bulls. Az illinoisi alakulat az utolsó felvonásban csak 1 pontot tudott ledolgozni a hátrányából, így a Cavaliers 101-98-ra nyerte meg a találkozót. Érdekesség, hogy a Cavs a sikerével megszakította a Bulls elleni 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát.

""

A New Orleans Hornets a Brooklyn Netset fogadta. A New Yorki alakulat az első negyedet 11 ponttal nyerte meg. A második játékrészben a Nets 5 egységgel növelni tudta a két csapat közti különbséget. A nagyszünet utáni első felvonásban a Hornets 8 ponttal közelebb férkőzött a vendégekhez. A hazaiak az utolsó 12 percben 4 egységgel dobtak többet, mint a vendégek, ennek ellenére a Nets 101-97-re megnyerte az összecsapást.

A Milwaukee Bucks a Dallas Mavericks otthonában tudott nyerni. Az első felvonásban a texasi alakulat 4 pontos előnyre tett szert. A Mavs a második játékrészben 1 ponttal növelni tudta az előnyét. A harmadik 12 percben a Bucks 1 egységet ledolgozott a hátrányából. A vendégek az utolsó negyedet 9 ponttal nyerték meg, így 95-90-re győzedelmeskedtek az American Airlines Centerben. Érdekesség, hogy Dirk Nowitzki 2003 után jegyzett ismét legalább 20 pontot és 20 lepattanót egy mérkőzésen.

A Phoenix Suns és a Minnesota Timberwolves mérkőzése sem dőlt el a rendes játékidőben. Az első félidőben a Suns 14 pontos előnyre tett szert. Az utolsó két negyedben a T-Wolves ledolgozta a hátrányát, így következhetett a ráadás. A hosszabbításban a Suns 1 egységgel erősebbnek bizonyult, így 84-83-ra verte meg a Timberwolvesot, ezzel a sikerével elmozdult a Nyugati főcsoport utolsó helyéről. A Minnesota sorozatban a harmadik összecsapását veszítette el.

A Los Angeles Clippers a várakozásoknak megfelelően könnyedén verte meg a Charlotte Bobcatset. Érdekesség, hogy a Bobcats az első negyedben 6 pontos előnyre tett szert, majd a Clippers magára talált és 106-84-re megnyerte a mérkőzést. A kaliforniai alakulat sorozatban a második mérkőzésén sem talált legyőzőre, így őrzi a Nyugati főcsoportban a harmadik pozícióját. A Bobcats az előző négy összecsapását elveszítette, nem mellesleg a liga utolsó helyén található.