A Miami Heat-ben sérülés miatt nem játszhatott Dwyane Wade, LeBron James, pedig gyenge teljesítményt nyújtott egykori csapata a Cleveland Cavaliers ellen, ettől függetlenül a kaliforniai alakulat Chris Bosh vezetésével nyerni tudott. A Heat az első negyedet elveszítette 1 ponttal, majd a hátralevő felvonásokat megnyerte. A másodikat 1, a harmadikat 3, míg a negyediket 4 egységgel. Bosh 35 pontig jutott a találkozón. Érdekesség, hogy az egykori Raptors játékos az utolsó 12 percben 17 pontot dobott. James, ugyan 18 pontot szórt, de 21 mezőnygól kísérletéből csak 8 volt sikeres. A vendégek legjobbja, ezúttal az is a tavalyi 1/1-es Kyrie Irving volt. Az irányító 17 pontig jutott a találkozón.
Fellélegezhetnek a New York Knicks szurkolói, ugyanis Carmelo Anthony-ék megszakították az egyre kínosabbá váló nyeretlenségi sorozatukat. A New York-i együttes hat elveszített összecsapás után a Charlotte Bobcats otthonában tudott nyerni ismét. Mike D’Antoni-ék mindegyik negyedet megnyerték a mérkőzésen. Az elsőt 3, a másodikat 7, a harmadikat 6, míg az utolsó felvonást 17 ponttal nyerték meg a vendégek. A Knicks legjobbja Tyson Chandler volt. A center 20 pontot és 17 lepattanót szerzett az összecsapáson. Anthony pocsék teljesítményt nyújtott. Harminc perc alatt 1 pontot és 11 lepattanót tudott felmutatni. A Bobcats legjobbja a 22 pontos Kemba Walker volt.
Az Orlando Magic az Indiana Pacers legyőzésével feledtette megalázó bostoni vereségét. A Magic az első negyedet, ugyan elveszítette 7 egységgel, de utána mindegyik játékrészt megnyerte. A másodikat és a negyediket 7-7 ponttal, míg a harmadikat 12 egységgel húzta be az Orlando. A mérkőzésen franchise rekordot döntött Dwight Howard. A huszonhat esztendős center lett minden idők legponterősebb Magic játékosa.
A Memphis Grizzlies több meglepetést is okozott, már ebben a szezonban, de tegnap a Portland Trail Blazers ellen a pappírforma érvényesült. A hazai pályán játszó Portland 97-84-re megnyerte a találkozót. A mérkőzés legjobbja a 23 pontig jutó LaMarcus Aldridge volt, aki a győztes csapatot erősíti. Andrea Bargnani 36 pontjának köszönhetően a Toronto Raptors két vállra fektette a Phoenix Suns csapatát, ezzel megszakította 8 mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát.
| Eredmények: Indiana Pacers – Orlando Magic 83-102 Charlotte Bobcats – New York Knicks 78-111 Miami Heat – Cleveland Cavaliers 92-85 Phoenix Suns – Toronto Raptors 96-99 Portland Trail Blazers – Memphis Grizzlies 97-84 |