Amerikai sportok

NBA: Hullottak a nagyok, kikapott a Lakers és a Miami is

A Los Angeles Lakers hazai pályán szenvedett vereséget az Indiana Pacerstől, pedig hét perccel a mérkőzés vége előtt, még 7 ponttal vezetett. A találkozót nagyszerűen kezdte a Lakers, ugyanis az első 12 percet 13 ponttal nyerte meg. A második felvonásban a vendégek 10 egységet ledolgozták hátrányukból. A második félidőt a Pacers kezdte jobban, amely az utolsó negyedet 1 pontos hátránnyal kezdte. Hét perccel a találkozó vége előtt a Lakers, már 7 ponttal is vezetett, de Roy Hibbert szinte egy perc alatt kiegyenlített. Innentől kezdve hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A végét, azonban az Indiana bírta jobban, amely 98-96-re legyőzte a Lakerst, amely második vereségét szenvedte el hazai pályán. A hazaiak és a mérkőzés legeredményesebb játékosa, Kobe Bryant volt, aki 33 pontot szórt. A másik oldalon a 18 pontos Hibbert volt a legjobb.

A nap másik bombameglepetését a Milwaukee Bucks szolgáltatta. A wisconsini alakulat a Miami Heat otthonában tudott nyerni. Az első negyed a kaliforniai csapat 3 egységgel megnyerte. A második felvonásban a Bucks 8 pontot vert Erik Spoelstra tanítványaira. A harmadik 12 percben a Heat ismét 3 ponttal nyert, de ez kevés volt a győzelemhez, főleg úgy, hogy a Milwaukee az utolsó játékrészt 7 ponttal megnyerte, így a vége 91-82 lett a Bucks-nak. A Miami legjobbja LeBron James volt. A sztárjátékos 28 pontot és 13 lepattanót szerzett. A győztes csapatban Brandon Jennings vitte a prímet. Az irányító 23 pontot dobott.

A Boston Celtics nyerni tudott a liga ”pofozózsákja” a Washington Wizards ellen. A rekordbajnok az első játékrészt 1 ponttal elveszítette, de a következő 12 percet 10 egységgel megnyerte. A nagyszünet után ismét egy Wizards felvonás következett. A harmadik negyedben a fővárosi alakulat 5 ponttal dobott többet, mint a Boston, amely az utolsó felvonást 2 egységgel megnyerte. A győztes csapat legeredményesebb kosarasa Paul Pierce volt. Az alacsony bedobó 34 pontot és 10 asszisztot szerzett. A Washingtonban a 2010-es 1/1-es, John Wall brillírozott. A fiatal irányító dupla duplát (27 pont, 10 lepattanó) jegyzett az összecsapáson. A Celtics utolsó tíz mérkőzéséből csak hármat nyert meg.

A Los Angeles Lakersszel ellentétben a városi rivális Clippers megtudta nyerni hazai mérkőzését. A ”kisebbik” Los Angeles-i csapat a Toronto Raptors együttesét múlta felül. Az első negyedet 16 ponttal nyerte meg a Clippers. A második játékrészben a Raptors 4 egységet ledolgozott a hátrányából. A harmadik felvonásban ismét Blake Griffinék akarata érvényesült, ezt a 12 percet 6 ponttal nyerték meg. Az utolsó negyedet 6 egységgel ugyan elveszítette az LA Clippers, de a találkozót 103-91-re megnyerte. A Los Angelesben DeAndre Jordan alkotott maradandót. A center 16 pontot és 16 lepattanót szerzett. A Raptorsban Leandro Barbosa 19 ponttal vitte a prímet, pedig a cserepadról állt be.

A bajnoki címről álmodó, de egyelőre bukdácsoló New Jersey Nets legyőzte hazai környezetben a Charlotte Bobcats csapatát. A találkozó első félidejét a Nets nyerte meg 16 ponttal. A második félidőt, azonban végig ”pihente” a Nets, így a Charlotte tíz pontra felzárkózott. A New Jersey legeredményesebb játékosa, MarShon Brooks volt, aki 20 pontot dobott. A vesztes félnél a 16 pontot dobó Kemba Walker volt a legjobb. Az irányító 16 pontot szórt.

Eredmények:
Washington Wizards – Boston Celtics 94-100
Los Angeles Clippers – Toronto Raptors 103-91
Miami Heat – Milwaukee Bucks 82-91
New Jersey Nets – Charlotte Bobcats 97-87
Los Angeles Lakers – Indiana Pacers 96-98