Amerikai sportok

NBA: Bryantet lenyomták, mint a jancsiszeget

A Los Angeles Lakers jól kezdte az Oklahoma City Thunder elleni mérkőzést, de a végső dudaszó után mégis a hazai csapat örülhetett. A Lakers az első játékrészben 4 ponttal dobott többet mint a Thunder. A második felvonásban a hazai együttes 7 egységet vert ellenfelére. A második félidőben tovább nőt a két csapat közti különbség, ugyanis mindkét negyedet az Oklahoma City nyerte meg. A harmadikat 8, míg a negyedik játékrészt 4 ponttal húzta be a Thunder, amely 100-85-re győzte le az LA Lakerst. A pontlista első két helyezettje is összecsapott egymással. Ezúttal Kevin Durant (27.9 pont/mérkőzés) volt a jobb. A Thunder alacsony bedobója 33 pontot, míg Kobe Bryant (28.4) 24 pontot dobott.

A Miami Heat kihúzta a New York Knicks méregfogát. A New York-i alakulat és az egész liga felfedezettje, Jeremy Lin 34 perc alatt csak 8 pontot dobott, amely a floridai csapat védekezését dicséri. Az összecsapás első felvonását a Miami nyerte meg 4 ponttal. A második játékrészben a 27-27-re végzett egymással a két alakulat. A harmadik felvonásban 10 ponttal volt jobb Miami, mint ellenfele, mivel az utolsó 12 percben is döntetlen született (22-22), így a Heat 102-88-ra nyerte meg a találkozót. Lin helyét Carmelo Anthony (19 pont) vette át, de az alacsony bedobó semmire sem ment egyedül a Miami triója ellen. Chris Bosh 25 pontot, Dwyane Wade 22 pontot, míg LeBron James 20 pontot szerzett a mérkőzésen.

A San Antonio Spurs DeJuan Blair (28 pont, 12 lepattanó) vezetésével nyert a Denver Nuggets otthonában. Érdekesség, hogy az első félidőt a Spurs nyerte meg (26 pont), míg a másikat a hazai alakulat húzta be (11 pont). Az Atlanta Hawks az Orlando Magic legyőzésével szakította meg három mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát. A győztes csapat legeredményesebb kosárlabdázója Josh Smith volt, aki 22 pontot szorgoskodott össze. A másik oldalon Dwight Howard vitte a prímet. A center 12 pontot és 12 lepattanót jegyzett.

Eredmények:
Miami Heat – New York Knicks 102-88
Atlanta Hawks – Orlando Magic 83-78
Denver Nuggets – San Antonio Spurs 99-114
Oklahoma City Thunder – Los Angeles Lakers 100-85