Amerikai sportok

NBA: A Nets verséggel búcsúzott el New Jerseytől

""

A Nets lejátszotta utolsó mérkőzését New Jerseyben, ahol 1976 (ebben az évben csatlakozott az NBA-hez) óta játssza hazai mérkőzéseit. A franchise a 2012/2013-es szezontól már Brooklyn Nets néven a Barclays Centerben játssza mérkőzéseit. A búcsú rosszul sikerült, ugyanis a csapat simán kikapott a Philadelphia 76ers-től. A Nets komoly tervekkel vágott neki a szezonnak, de még a rájátszásba sem jutott be. Vajon a nyáron érkezik Dwight Howard? A tegnapi mérkőzésen Kris Humphries (16 pont, 12 lepattanó) volt a New Jersey legjobbja. A Philadelphia a győzelme mellett a rájátszásba jutásnak is örülhetett. A találkozón Elton Brand, Jrue Holiday és Thaddeus Young is 15-15 pontot dobott.

Az Oklahoma City Thunder szinte végig vezette a Nyugati főcsoportot, de az alapszakasz végét elrontották Kevin Duranték, így a San Antonio Spus megelőzte őket a tabellán. A texasi alakulat tegnap a Portland Trail Blazers parkettbe döngölésével bebiztosította főcsoportgyőzelmét, így a rájátszásban a ”leggyengébb” ellenfél ellen kezd. A 8. helyen jelenleg a Utah Jazz található, de a Phoenix Suns is odaérhet még. A Portland elleni mérkőzésen Tim Duncan és Daniel Green is 18-18 pontot dobott. A Trail Blazersben Wesley Matthews 24 pontig jutott.

A 21-es szám most nem hozott szerencsét a Charlotte Bobcatsnek, amely egymás után 21. vereségét szenvedte el. Az észak-karolinai alakulat a Washington Wizards otthonába látogatott el és meglepően simán, 101-73-ra kapott ki. A győztes csapatban John Wall volt a legjobb. Az irányító 16 pontot és 14 lepattanót jegyzett. A Bobcatsben a 19 pontos Gerald Henderson vitte a prímet. Amennyiben Michael Jordan megtartja a Charlotte Bobcatset, akkor a holtszezonban nagyon meg kell erősítenie a csapatát.

A Memphis Grizzlies sorozatban az 5. mérkőzésén sem talált legyőzőre. A tennesseei alakulat tegnap a Cleveland Cavalierst látta vendégül. A Grizzlies Marreese Speights (17 pont, 10 lepattanó) és Marc Gasol (17 pont) vezetésével nyert 109-101-re. A Cavs legjobbja Kyrie Irving volt, akit minden bizonnyal az év újoncának fognak megválasztani. Az irányító 25 pontig jutott.

A Toronto Raptors a Milwaukee Bucks otthonában is vereséget szenvedett, így egymás után negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen. A győztes csapatban Brandon Jennings volt a legeredményesebb. Az irányító 38 perc alatt 25 pontot szerzett. A kanadai csapatban James Johnson dupla duplát jegyzett. Az alacsony bedobó 22 pontot és 13 lepattanót jegyzett.

Az Indiana Pacers legyőzte hazai pályán a Detroit Pistonst. A rájátszásba már korábban bejutó Indiana 103-97-re nyert a michigani alakulat ellen. A mérkőzés legjobbja a Pacers dobóhátvédje, Paul George volt. A játékos 34 perc alatt 27 pontot és 10 lepattanót szerzett. A másik oldalon a center Greg Monroe (18 pont, 12 lepattanó) vitte a prímet.

Eredmények:
Indiana Pacers – Detroit Pistons 103-97
Washington Wizards – Charlotte Bobcats 101-73
New Jersey Nets – Philadelphia 76ers 87-105
Milwaukee Bucks – Toronto Raptors 92-86
Memphis Grizzlies – Cleveland Cavaliers 109-101
San Antonio Spurs – Portland Trail Blazers 124-89