Amerikai sportok

NBA: A nagyok behúzták a kötelezőt, dráma New Yorkban

A Miami Heat Dwayne Wade nélkül győzte le hazai pályán a Philadelphia 76ers csapatát. A mérkőzésen mindegyik negyedet a hazai csapat nyerte, az elsőt egy, a másodikat hat, a harmadikat öt, míg a negyediket kilenc ponttal. Az 54.3%-os pontossággal dobó Heat megérdemelten győzte le 113-92-re a pennsylvaniai alakulatot. A Miami legjobbja Chris Bosh volt, aki 30 pontig jutott, de kiemelhetjük LeBron Jamest is, aki csak két egységgel dobott kevesebbet, mint csapattársa. A vendégelnél a kispadról beálló Lou Williams volt a legeredményesebb. A csereirányító 22 pontot szórt.

A Dallas Mavericks megszenvedett a New Orleans Hornets otthonában, de a texasi alakulat megnyerte a mérkőzést. A Dallas az első negyedet ugyan négy ponttal megnyerte, a második felvonásban azonban kiegyenlített a Hornets. A harmadik játékrészben a címvédő ellépett ellenfelétől. Ezt a 12 percet tizenhárom ponttal nyerték meg Jason Kiddék. Az utolsó negyedben a Hornets közel állt ahhoz, hogy döntetlenre mentse a mérkőzést. Egy másodperccel a végső dudaszó előtt Jarrett Jack büntetőt hibázott, majd megszerezte a lepattanót, de elhibázta a kétpontos kísérletet, ezzel a New Orleans 83-81-re kikapott. Érdekesség, hogy a Hornets ezidáig csak egy mérkőzést nyert meg hazai környezetben. A térdsérülés miatt hiányzó Dirk Nowitzki helyett ezúttal Shawn Marion (14 pont, 12 lepattanó) volt a Mavs vezére. A másik oldalon Emeka Okafor 16 pontot és 17 lepattanót szerzett.

A Chicago Bulls továbbra is Derrick Rose (kificamodott lábujj) nélkül kénytelen játszani. Tom Thibodeau alakulata egyelőre nem érzi meg a liga egyik legjobb irányítójának a hiányát. Az illinois-i csapat a szombati játéknapon a Charlotte Bobcatset fektette két vállra. A Bulls az első három negyedet megnyerte. Az elsőt és a harmadikat 4-4, míg a másodikat 3 ponttal nyerték meg Carlos Boozerék. Az utolsó felvonásban a Bobcats öt egységet ledolgozott a hátrányából. A Chicagóból hárman is elérték a 20 pontot: Carlos Boozer (23), Luol Deng (22) és Richard Hamilton (20). A Charlotte vezére a 22 pontos Gerald Henderson volt.

A New York Knicks kétszeri hosszabbításban kapott ki a Denver Nuggets-től. A találkozó első felvonását a Knicks egy ponttal elveszítette, majd a második játékrészt kilenc ponttal megnyerte. A harmadik negyedben a Denver ledolgozta nyolc pontos hátrányát. A negyedik 12 percben 26-26-ra végzett a két csapat, pedig másodpercekkel az összecsapás vége előtt mindkét alakulatnak volt egy-egy lehetősége megnyerni a mérkőzést. Az első hosszabbítás 7-7 lett, majd a másodikat a Nuggets 14-9-re megnyerte, így 119-114-re nyert a Madison Square Gardenben. A győztes csapat legjobbja Danilo Gallinari volt, aki 37 pontot és 11 lepattanót szerzett. A vendéglátónál Carmelo Anthony volt a legeredményesebb. Az alacsonybedobó 25 pontot és 10 lepattanót jegyzett a találkozón. A New York Knicks sorozatban hatodik mérkőzését veszítette el.

Eredmények:
Atlanta Hawks – Cleveland Cavaliers 121-94
Detroit Pistons – Portland Trail Blazers 94-91
Miami Heat – Philadelphia 76ers 113-92
New York Knicks – Denver Nuggets 114-119 – kétszeri hosszabbításban
New Orleans Hornets – Dallas Mavericks 81-83
Chicago Bulls – Charlotte Bobcats 95-89
Houston Rockets – San Antonio Spurs 105-102
New Jersey Nets – Oklahoma City Thunder 74-84
Memphis Grizzlies – Sacramento Kings 128-95
Utah Jazz – Minnesota Timberwolves 108-98