Az előző szezon nagydöntőjének visszavágóján a Miami Heat állva hagyta a címvédő Dallas Maverickset. A floridai alakulat két egység híján, majdnem kétszer annyi pontot (32-17) szerzett az első negyedben mint a Dallas, amelynek játékosai fáradtan, céltalanul bolyongtak a pályán. A Miami kosarasai egységesen, csapatként dolgoztak együtt, amelynek következtében védekezésben és támadásban egyaránt kimagaslóan teljesítettek. Érdekesség, hogy a Los Angeles Lakers-től szerződtetett Lamar Odom egy triplával mutatkozott be a Dallasban, később sérülés miatt az öltözőbe vonult. A második és a harmadik felvonásban a Miami tovább növelte előnyét. Az utolsó negyedre 30 pontos különbség alakult ki a két csapat között.
A tetemes különbség miatt a Heat visszavett a tempóból, igaz a Dallas is kezdet magára találni. Az utolsó játékrészben a Miami 8 pontot szerzett, míg a bajnoki cím védője, a Dallas 29-et, így a vége 105-94 lett a vendégeknek. A mérkőzés legjobbja, LeBron James lett, aki dupla duplát (37 pont, 10 lepattanó) ért el a mérkőzésen. A Miamiból kiemelhetjük még Dwayne Wade-et is, aki 26 pontig jutott. Chris Bosh meglepően gyenge játékkal nyitotta az új szezont, ugyanis 24 perc alatt 4 pontot és 7 lepattanót tudott összeszedni. A Dallast Jason Terry és Dirk Nowitzki vitte a hátán. A dobóhátvéd 23, míg az erőcsatár 21 pontig jutott.
A Chicago Bulls drámai mérkőzésen győzte le idegenben a Los Angeles Lakerst. Érdekesség, hogy a kaliforniai alakulat sztárjának Kobe Bryant-nek a városi rivális Clippers elleni mérkőzésén egy szalag elszakadt a jobb csuklójában, ennek ellenére ott volt a pályán. Andrew Bynum eltiltás miatt viszont nem állhatott Mike Brown vezetőedző rendelkezésére. Az első negyedet minimális különbséggel a Chicago nyerte meg. A második felvonásban, az előző szezon legértékesebb játékosának megválasztott, Derrick Rose elkezdte dobálni a triplákat (6/4 a mérkőzés végére), így az első félidőt 7 pontos előnnyel fejezte be a Bulls.
A harmadik és a negyedik negyed utolsó, illetve első négy-négy pontját a Lakers dobta, így megfordította az állást, sőt 54 másodperccel a mérkőzés vége előtt Kobe Bryant kétpontosával 87-81-re vezetett a Los Angeles. A Lakers azonban elszórakozta a végét, Luol Deng öt, míg Rose két pontot dobott, így a Bulls egy egységgel 88-87-re megnyerte a mérkőzést. Az utolsó másodpercben Deng még betakarta Bryantet. A mérkőzés hőse a vereség ellenére is Kobe Bryant volt, aki sérülten 28 pontot és 7 lepattanót szerzett. A vendégektől a 22 egységig jutó Roset és a 21 pontot dobó Denget lehet kiemelni.
Az első csúcsrangadót elbukta a Paul Pierce nélkül felálló Boston Celtics. A massachusettsi alakulat az első játéknapon a New York Knicks-hez látogatott. A Madison Square Garden természetesen csordultig megtelt és a szurkolóknak nem kellett csalódniuk a hazai csapatban, amely káprázatos játékkal az első negyedben 11 pontos előnyre tett szert. A remek kezdés után a New York meglepő módon visszaesett, de fogalmazhatunk úgy is, hogy a Boston talált magára. A második felvonást 1, míg a harmadik játékrészt 18 ponttal nyerte meg a Celtics.
A negyedik negyedben Carmelo Anthony vezetésével a Knicks előbb ledolgozta 10 pontos hátrányát, majd megfordította az eredményt. Anthony 16 másodperccel a mérkőzés vége előtt két büntetőt dobhatott, természetesen egyiket sem hibázta el a kis bedobó, így a Knicks 106-104-re vezetett. Mivel több pont, már nem született a mérkőzésen, így a New York sikerével zárult az összecsapás. A New Yorkból kiemelhetjük Anthonyt, aki 37 pontot és 8 lepattanót szerzett, de Amare Stoudemire 21, míg Toney Douglas 19 pontjáról sem szabad megfeledkezni. A vendégeknél Rajon Rondo 31 pontot és 13 asszisztot, míg Ray Allen és Brandon Bass 20-20 pontot termelt.
Az Oklahoma City Thunder remekül kezdte a 2011-2012-es szezont, ugyanis legyőzte az Orlando Magicet. A Thunder Kevin Durant vezetésével az első három negyedet magabiztosan megnyerte. Az első felvonásban 5, a másodikban 9, míg a harmadikban 4 pontot vert ellenfelére a Oklahoma City. A magabiztos vezetés tudatában Scott Brooks tanítványai tudatosan visszavettek a tempóból, amelyet az Orlando megpróbált kihasználni. A záró felvonást 10 egységgel megnyerte a Magic, de 8 pont még, így is maradt a két csapat között.
Az előző két szezon pontkirálya Kevin Durant idén is bejelentkezett a címre, ugyanis 30 pontot dobott, rajta kívül James Hardent lehet még kiemelni az Oklahoma Cityből. A huszonkét esztendős játékos 19 pontot dobott. A vendégeknél Ryan Anderson és Dwight Howard is dupla duplát jegyzett. Az erőcsatár 25 pontot és 10 lepattanót, míg a center 11 pontot és 15 lepattanót szerzett a találkozón.
Jól tartotta magát a Golden State Warriors a Los Angeles Clippers ellen, de az utolsó két negyedben Chris Paulék bedarálták ellenfelüket. Az első felvonást négy ponttal nyerte meg a Clippers, amely a remek igazolásainak köszönhetően a szezon egyik meglepetéscsapata lehet. A második játékrészben magára talált a Golden State, amely kapitánya, David Lee vezetésével 6 ponttal megnyerte ezt a negyedet. A harmadik felvonástól kezdve csak egy csapat volt a pályán és az a Los Angeles Clippers volt. Az utolsó két negyedet 21 ponttal nyerte meg Vinny Del Negro csapata.
A Los Angelesből hárman is elérték a 20 pontot. Az előző szezon legjobb újoncjátékosának megválasztott, Blake Griffin 22, Chauncey Billups 21, míg Chris Paul 20 egységgel fejezte be a mérkőzést. Kiemelendő Caron Butler teljesítménye is, aki dupla duplát (11 pont, 10 lepattanó) jegyzett a találkozón. A hazai csapat legjobbja David Lee volt, aki 21 pontot és 12 lepattanót szerzett. Érdekesség, hogy a Warriors egyik legjobbja, Monta Ellis 43 percet töltött a pályán.
| Eredmények: New York Knicks – Boston Celtics 106-104 Dallas Mavericks – Miami Heat 94-105 Los Angeles Lakers – Chicago Bulls 87-88 Oklahoma City Thunder – Orlando Magic 97-89 Golden State Warriors – Los Angeles Clippers 86-105 |