Amerikai sportok

NBA: A „Grizzlyk” felfalták a Knickset, Anthony megsérült! – videó

""

A Memphis Grizzlies a New York Kinckset fogadta az NBA csütörtöki játéknapján. A tennesseei alakulat az első negyedet 9 ponttal elvitte. A második felvonásban a Knicks hátránya további 2 ponttal nőt. Elérkezett a harmadik játékrész, ahol végleg megpecsételődött a New York sorsa. A negyed 10. percében a vendégek legjobb játékosa, Carmelo Anthony egy lepattanó labdát próbált megszerezni, de a berepülő Marc Gasol megzavarta ebben, emiatt az alacsony bedobó rosszul lépett és mint kiderült kificamodott a jobb bokája. Anthony mellett a negyedet is elveszítette 12 ponttal a Knicks. Az utolsó felvonásban a Memphis visszavett a tempóból, míg a vendégek a végsőkig harcoltak. Mike D’Antoni-ék 12 pontot ledolgoztak hátrányukból, így ”csak” 94-83-ra kaptak ki.

Nagyszerű teljesítményt nyújtott a 2011-es játékosbörze első választottja Kyrie Irving. A fiatal irányító vezetésével a Cleveland Cavaliers, még negyedet sem veszített a Phoenix Suns ellen. Az első és a harmadik felvonásban döntetlenre végeztek a csapatok. A második játékrészt 8, míg a negyedik 12 percet 3 ponttal nyerte meg a Cavs, amely 101-90-re legyőzte idegenben a Sunst. A tizenkilenc esztendős irányító 28 perc alatt 26 pontot dobott, ezzel csapata és a mérkőzés legeredményesebb kosarasa lett. A hazaiak részéről is egy irányítót lehet kiemelni. Steve Nash dupla duplával (16 pont, 15 lepattanó) zárta az összecsapást.

Az Orlando Magic legnagyobb sztárját, Dwight Howardot pár nappal ezelőtt megvádolták azzal, hogy távozási szándéka miatt teljesít rosszul a csapatában. Csütörtökön szenzációs teljesítménnyel válaszolt a bírálóinak. A huszonhat esztendős center 44 percet töltött a pályán, ezalatt 45 pontot és 23 lepattanót szerzett a Golden State Warriors elleni mérkőzésen. Az összecsapáson a Magic az első felvonást 7 ponttal elveszítette, majd mindegyik negyedet megnyerte, így 117-109-re megverte idegenben a Warriorst. A hazaiaknál Monta Ellis nyújtott remek teljesítményt. A dobóhátvéd 43 perc alatt 30 pontot és 11 assisztott jegyzett.

Pár órával az Atlanta Hawks – Charlotte Bobcats mérkőzés előtt derült ki, hogy a hazaiak egyik legjobb játékosa, Al Horford vállsérülés miatt 3-4 hónapig nem lesz bevethető. A georgiai alakulat a Bobcats ellen nem érezte meg Horford hiányát, ugyanis 30 ponttal nyert. A Hawks és a mérkőzés legeredményesebb játékosa, Josh Smith volt. Az erőcsatár 30 pontot és 13 lepattanót szerzett a találkozón.

A Milwaukee Bucks őrzi hazai veretlenségét. A wisconsini alakulat csütörtökön a Detroit Pistonst látta vendégül. A Bucks az első három negyedben remekül kosárlabdázva 11 pontos előnyre tett szert. Mivel az utolsó felvonásban a Pistons csak 2 pontot tudott ledolgozni hátrányából, így a Milwaukee 102-93-ra megnyerte a mérkőzést. A hazaiak legponterősebb játékosa, Brandon Jennings volt. Az irányító 27 pontot dobott. A Detroitból a 32 pontot és 16 lepattanót szerző Greg Monroet lehet kiemelni.

Eredmények:
Atlanta Hawks – Charlotte Bobcats 111-81
Milwaukee Bucks – Detroit Pistons 102-93
Memphis Grizzlies – New York Knicks 94-83
Phoenix Suns – Cleveland Cavaliers 90-101
Golden State Warriors – Orlando Magic 109-117