Magyar foci

NB II: Németh Zoltán lett a Sopron vezetőedzője

""

A vezetők helyi kötődésű szakvezetőt szerettek volna a kispadra, így esett a választás a 47 éves szakemberre.

Németh Zoltán soproniként, futballistaéveinek gyerekkorát az SSE-ben töltötte. 1985-ben került fel a felnőttekhez. 1986-tól tíz éven át a Fehérvár labdarúgója, ezt követően hazatért és egy évet játszott az SLC-ben, majd pályafutását a Mattersburg együttesében fejezte be.

Edzői pályafutását szintén Sopronban, az utánpótlásban kezdte. 2003-ban Supka Attila hívására Békéscsabára került. 2004 telén kezdődött sikeres és eredményes kapcsolata Csertői Auréllal, Fehérváron bajnoki 3. hely, Magyar Kupa győzelem. 2007 nyarán vállalták el az akkor NB II-es Haladás irányítását, a bajnoki címmel feljutottak az NB I-be, ahol szintén egy 3. helyet könyvelhettek el. 2011, Győr a következő állomáshely, ahol nyolc hónap után a 2. helyről kellett felállniuk.

Az elmúlt szezonban Ajkán edzősködött, ahol az őszt veretlenül a 2. helyen zárták, majd a 23. fordulót követően – pont az SVSE mérkőzés után – felállt a kispadról. Az UEFA A diplomával és TF szakedzői diplomával rendelkező Németh Zoltán 2 évre ír alá Sopronban.