Magyar foci

NB II: Az NB III-ból erősíthet a Cegléd

Korán kezdett a Cegléd, de a munka meghozza a gyümölcsét, legalábbis ebben bízhatnak Cegléden. A keret ugyanis szemmel láthatólag meggyengült, persze még csak a felkészülési szezon elején járunk.

Az nb2.hu információi szerint a távozó Balog Marcellt (KTE-Ereco), Odrobéna Pétert (?), Kurucsai Milánt (?) és Kása Tibort (?) alacsonyabb osztályú labdarúgókkal szeretnék pótolni a CVSE-nél.

Jelenleg két, alacsonyabb osztályból érkező játékost tesztel a Cegléd. A Pénzügyőr SE támadója, Szkunc Vjacseszlav, illetve a Pilis Sport labdarúgója Szluka János sorsa még kérdéses. Ványi Zsolt elmondása szerint főleg fiatalokkal szeretnék kiegészíteni a játékoskeretet.

A felkészülési program a jövőhéttől fog igazán besűrűsödni. Január 20-án, pénteken játssza első felkészülési meccsét a csapat, az ellenfél a KTE-Ereco II lesz. Ezt követően beindul a szerda-szombat ritmus. Az ellenfelek között lesz az MVM Paksi FC II, a Duna FC Tatabánya, a Videoton FC-PFA és az MTK Budapest is.