""

Bodnár László, a brazil Nicolas Ceolin, a nigériai Salomon Okoronkwo, a szlovén Leon Panikvar és a horvát Luka Vucko, valamint Demjén Gábor elment, és szerdán sajtótájékoztató keretében mutatta be a klub három leendő futballistáját. Közülük kettő, Lázár Pál – aki legutóbb a török Samsunspornál szerepelt – és a kecskeméti Balogh Béla már volt válogatott, előbbi hatszor, utóbbi kilencszer. A harmadik friss szerzemény Koller Krisztián, ő a másodosztályú Kozármislenyből érkezett a klubhoz.

Elbert Gábor cégvezető közölte, hogy elsősorban hazai labdarúgókban gondolkodtak, és a keretben lehet még változás. A bemutatott három játékossal már szerződést is kötöttek. Elbert hozzátette, a klub egyelőre ki van zárva az átigazolásból, ugyanakkor amennyiben megszületik a jogerős MLSZ-döntés Igor Grumic szerződtetése ügyében, és rendezik vitájukat a Kaposvárral, a kizárás megszűnik.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a klub pénteken 13 órától véradást szervez, amivel Rakaczki Bencét, a Diósgyőr leukémiában szenvedő kapusát segítik.

A Pécs 17 forduló után a 14. a bajnokságban.