Magyar foci

NB I: Újpestről és Székesfehérvárról erősítene a Haladás

""

A Szombathelyi Haladás is érdeklődik a Videoton tehetséges középpályása, Haraszti Zsolt iránt. A 21 éves, 181 cm magas, 68 kg-os futballistát év elején, Paksról szerződtette a székesfehérvári klub, ám fél évre Siófokra adta kölcsön. Nyáron visszatért a Vidihez, de mindössze hatszor kezdett a piros-kék együttesben, egyszer csereként állt be, és egy gólt lőtt az ősszel. Haraszti 42 elsőosztályú mérkőzésén eddig hat találatig jutott.

Rajta kívül az Újpest 23 éves középpályása, Barczi Dávid is a kiszemeltek között van. A 178 cm magas, 72 kg súlyú futballista 45 NB I-es meccsén 5 gólt szerzett, az ősszel viszont egyszer sem lépett pályára a lila-fehéreknél.

""

A két játékosról Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója nyilatkozott a vaol.hu-nak. "Megerősíthetem mindkét információt: Haraszti és Barczi is szerepel a kiszemelt játékosok között, de rajtuk kívül is akadnak még olyanok, akiket szívesen látnánk a Haladásban. Azt azonban fontos tudni, hogy csupán egy futballistát szeretnénk igazolni, vagy kölcsönben szerződtetni a télen. Egyébként még sem a játékosokkal, sem klubjukkal nem vettük fel a kapcsolatot."