Magyar foci

NB I: Újpesten a Vidi, Pécsen a Fradi, Kaposváron a Loki – beharagozó

""

A két csapat eddig 91 alkalommal találkozott egymással, 37 újpesti győzelem, 20 döntetlen, valamint 34 fehérvári siker született. Az előző idényben mindkét összecsapást a Videoton nyerte, előbb Székesfehérváron 3-0-ra, majd a Szusza Ferenc Stadionban 2-0-ra.

Mindkét együttes rosszul kezdte az idényt, az Újpest 2-1-es vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként, míg a Videoton hazai környezetben csak 1-1-es döntetlent játszott a Kaposvárral.

A címvédő Debrecen – amely a 2010/11-es idény utolsó fordulójában kapott ki legutóbb a hazai pontvadászatban – a Kaposvár vendége lesz. Kondás Elemér együttese jó formában várja az összecsapást, szerdán 1-1-es döntetlent játszott a BL-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként.

A hajdúságiak otthonában a nyitófordulóban 4-1-es vereséget szenvedő, a legutóbbi idényben bronzérmes Győr az ellen a Haladás ellen javíthat, amely az újonc Eger együttesét győzte le 4-2-re az első körben.

A szezont egy Kecskemét elleni 1-1-es döntetlennel kezdő Ferencváros Pécsen vendégeskedik, ahol várhatóan nehéz dolga lesz, Supka Attila együttese ugyanis az első fordulóban 3-2-re nyert Pakson.

OTP BANK LIGA
2. forduló
Péntek
Lombard Pápa Termál FC-MVM Paks 17 ó
Egri FC-FGSZ Siófok 19 ó
Szombat
Kaposvári Rákóczi – DVSC-TEVA 17 ó
Győri ETO FC-Haladás Sopron Bank 19 ó
PMFC-Matias – Ferencváros 20:45 ó
Vasárnap
Újpest FC-Videoton FC 15:30 ó
Kecskeméti TE-MTK Budapest 17 ó
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 18:30 ó