Magyar foci

NB I: négy év után először nyert Kaposváron a Kecskemét

""

A Győr elleni mérkőzéshez hasonlóan jól kezdett a hazai együttes, már a 14. percben vezetést is szerzett a remek formában lévő Oláh révén.

A kecskemétiek a kaposvári védelem közreműködésével egyenlítettek, majd a folytatásban átvették az irányítást. Az alföldiek pontosan, ötletesen futballoztak, és a második félidőben kétgólos előnyre tettek szert.

A somogyiak a 81. percben szépítettek, majd a hajrában nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de nem kísérte siker a próbálkozásaikat. A Kecskemét a sikerével megszakította kaposvári rossz sorozatát: az elmúlt négy év 2-1-es vereségei után ezúttal a lilák örülhettek a Rákóczi Stadionban.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 19. forduló:
Kaposvári Rákóczi-Kecskeméti TE Phoenix Mecano 2-3 (1-1)
Kaposvár, 2000 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Oláh (14.), Waltner (81., 11-esből), illetve Mohl (19.), Pekár (48.), Burgos (70.)
sárga lap: Pedro (42.), Vrucina (78.), illetve Vukasovic (81.), Varga R. (90.), Pekár (92.)
Kaposvári Rákóczi: Hajdúch – Kovács O., Bank, Hegedűs – Pavlovic (Okuka, 57.), Pedro, Safaric, Horváth T., Balázs B. – Oláh (Waltner, 69.), Haruna (Vrucina, 56.)
Kecskeméti TE Phoenix Mecano: Antal – Mogyorósi, Varga R., Vaskó, Forró – Patvaros (Pekár, 17.), Savic, Vukasovic, Mohl – Burgos (Givi, 77.), Rajczi (Yannick, 67.)