Magyar foci

NB I: Loki-Vidi csúcsrangadó a forduló csúcspontja – előzetes

""

Kondás Elemér együttese eddig mind a négy hazai bajnoki mérkőzésén otthon tartotta a három pontot, s ezeken a találkozókon 16 gólt szerzett.

A Debrecen ráadásul több mint 12 éve nem kapott ki saját stadionjában a székesfehérváriaktól, még 2001. július 21-én, a Kecskemét jelenlegi vezetőedzőjének, Bekő Balázsnak a góljával nyert a Videoton az Oláh Gábor utcában.

Az ezt követő szezonban még elhozott egy pontot Debrecenből a Vidi, ám az azóta eltelt tíz párharcot a cívisvárosban mindannyiszor a Loki nyerte.

A vendégeknél biztosan nem léphet pályára Kovács István, a válogatott játékmester ugyanis múlt pénteken a bosnyákok elleni U21-es Európa-bajnoki selejtezőn kulcscsonttörést szenvedett.

A bajnoki címvédő Győr szintén vasárnap az MTK-hoz látogat: Pintér Attila együttese a legutóbbi fordulóban a Paks ellen megszerezte első győzelmét, ami jó előjel számukra a folytatásra, s az is a győriek esélyeit növeli, hogy a fővárosiak legutóbbi négy találkozójukat elvesztették.

A harmadik helyen álló Ferencváros szombaton Pápán vendégeskedik. A hazaiak jól, egy döntetlennel és három győzelemmel kezdték a szezont, ám a legutóbbi két mérkőzésükön vereséget szenvedtek.

A sereghajtó, egyedüliként nyeretlen Kaposvár a forduló pénteki nyitómérkőzésén Paksra látogat.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 7. forduló:
péntek:
MVM Paks-Kaposvári Rákóczi 19.00, v.: Farkas
szombat:
Újpest FC-Szombathelyi Haladás 14.00, v.: Erdős
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – PMFC-Matias 16.00, v.: Becséri
Puskás Akadémia-Diósgyőri VTK 16.00, v.: Solymosi
Budapest Honvéd-Mezőkövesd-Zsóry FC 18.00, v.: Bognár
Lombard Pápa Termál FC-Ferencváros 20.00, v.: Kassai
vasárnap:
DVSC-TEVA – Videoton FC 16.30, v.: Vad II.
MTK Budapest-Győri ETO FC 18.30, v.: Andó-Szabó