""

A budapesti Ötkert klubban, a szombat késő esti Kick Off Party keretében megtartott Puskás Ferenc Díjátadó Gálán kiderült, hogy Böde Dániel (a képen) az MTK futballistáját, Kanta Józsefet és a Videoton középpályását, Kovács Istvánt előzte meg.

A székesfehérvári játékos ugyanakkor az NB I legjobb 21 éven aluli játékosa címet érdemelte ki, méghozzá elsöprő fölénnyel, hiszen Kovács István a szavazatok több mint felét gyűjtötte be. A legjobb kapus Kemenes Szabolcs, a Honvéd hálóőre lett, szoros küzdelemben megelőzve Jova Leventét (Ferencváros).

Érdekesség, hogy a legjobb edző kitüntető címet nem Pintér Attila, a bajnok Győri ETO mestere, hanem a Ligakupa-győztes ferencvárosiak trénere, Ricardo Moniz érdemelte ki. A holland szakember mögött Horváth Ferenc (Kecskemét) végzett a második helyen, Pintérnek be kellett érnie a harmadik hellyel.

A legjobb játékvezetőnek – akárcsak tavaly – Kassai Viktor bizonyult. A legjobb külföldön játszó magyar labdarúgó Huszti Szabolcs (Hannover), míg a legjobb másodosztályban szereplő játékos Szakály Dénes, a Puskás Akadémia futballistája lett.

Az egyes kategóriák ötfős jelöltlistáit az NB I-es együttesek csapatkapitányai és egy szaktekintélyekből álló bizottság állította össze, közülük választhatott a közel 800 profi labdarúgó.

Az eredeti tervek szerint díjazták volna a bajnoki év gólkirályát, Adamo Coulibalyt (DVSC-Teva) is, ám ő nem jelent meg a rendezvényen.

LABDARÚGÁS

A HLSZ díjazottjai, a legjobb mezőnyjátékos (Albert Flórián-vándorkupa):

1. Böde Dániel (Ferencváros) 249 szavazat
2. Kanta József (MTK) 138
3. Kovács István (Videoton) 135
A külföldön játszó legjobb magyar labdarúgó (Puskás Ferenc-vándorkupa):
1. Huszti Szabolcs (Hannover) 327
2. Szalai Ádám (Mainz) 211
3. Bogdán Ádám (Bolton Wanderers) 107
A legjobb kapus (Zsiborás Gábor-vándorkupa):
1. Kemenes Szabolcs (Honvéd) 221
2. Jova Levente (Ferencváros) 196
3. Sasa Stevanovic (Győri ETO) 155
A legjobb edző:
1. Ricardo Moniz (Ferencváros) 267
2. Horváth Ferenc (Kecskemét) 177
3. Pintér Attila (Győri ETO) 168
A legjobb játékvezető:
1. Kassai Viktor 274
2. Bognár Tamás és Iványi Zoltán 137-137
A legjobb 21 éven aluli játékos:
1. Kovács István (Videoton) 416
2. Radó András (Haladás) 205
3. Vécsei Bálint (Honvéd) 70
A legjobb másodosztályban szereplő játékos:
1. Szakály Dénes (Puskás Akadémia) 209
2. Polonkai Attila (Puskás Akadémia) 180
3. Magasföldi József (Gyirmót) 147