Magyar foci

NB I: eldőlt, Andy Vajna megveszi-e a Lokit

Az utolsó forduló előtti délelőtt látott napvilágot az a hír, amely szerint Szima Gábor helyett Andy Vajna lehet a DVSC tulajdonosa. A Loki nem szerepelt valami túl fényesen a bajnokságban, az utolsó meccsen harcolta ki a bennmaradását, de az elmúlt évtized legeredményesebb magyar klubja volt.

 

Elképesztő: csak egyetlen csapat veszteséges az NB I-ben " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Annak ellenére, hogy majdnem kiesett az élvonalból, 688,8 millió bevételt termelt a Debreceni VSC – számol be róla a napi.hu. A portál szerint az NB I-ben mindössze egyetlen veszteséges csapat van, miközben tavaly négy csapat tudott nyereséget felmutatni. Alaposan belehúztak a lila-fehérek. A legnagyobb nyertes a Debrecen, a legnagyobb vesztes a Diósgyőr.

Az esetleges tulajdonosváltásról a Nemzeti Sport a következőket jelentette:
 
„Nincs könnyű helyzetben a Debreceni VSC-t működtető sportvállalkozás igazgatótanácsa. S nemcsak  azért, mert szörnyű, idegtépő szezont  zárt a hétszeres bajnok egyesület, hanem mert úgy tűnt, a céget tizenhat éve  irányító Szima Gábort új többségi tulajdonos válthatja. Több lehetséges utódról is pletykáltak. Az egyik, Andy Vajna határozottan Cáfolta a szerepvállalásával kapcsolatos információt, továbbá felvetődött egy ismeretlen török milliárdos, valamint  az Olympiakosz és a Nottingham Forest  tulajdonosa, a görög Evangelosz Marinakisz neve is. Sőt, egy hazai, energiaitaláról híres óriáscég is szóba került lehetséges befektetőként. Ehhez képest értesüléseink szerint úgy fest, Szima Gábor mégis a helyén marad.”