Magyar foci

NB I: egyre nehezebben viselik a "hülyítést" Egerben

""
 
"A fontos az lenne, hogy játékban precízebbnek kell lennünk, minimálisra csökkentve a hibák számát. Pontot csak akkor szerezhetünk, ha gólt rúgunk, a pontokhoz pedig több találatra lesz szükség. Sidibe visszatérésével mást játszik a Debrecen, mint korábban, Kondás Elemér jól megtalálta azt az összetételt, miként lehet két belső ékkel futballozni. Magyarországon ilyen csapat ellen még nem léptünk pályára, de igyekszünk felkészülni arra, hogy miként tudjuk a problémát megoldani. Amíg nincs hazai pályánk, addig ezt a kis pluszt is elveszik a játékosoktól, nem beszélve a nézőkről. Játszottunk már a Fáy utcában, Debrecenben most meg Diósgyőr következik és nem tudni, hol a vég. Kezdünk vándorcirkuszhoz hasonlítani, ez pedig nagyon nem jó érzés. Egyre nehezebben viseljük ezt az állapotot, de főleg azt, hogy megy a „hülyítés” az ügyben." – mondta az egrifc.hu-nak Simon Antal. 
 
OTP BANK LIGA
8. forduló:

Egri FC – DVSC-TEVA

Diósgyőr, 16.00

Vezeti: Szőts (Szpisják, Varga)

Az Egri FC várható kezdőcsapata: 

Brljak – Preklet, Kovács G., Knakal, Balog Zs. – Kabele, Albert Á., Stanislaw, Németh N. – Dobrics – J. Tchami.