Magyar foci

NB I: Egerben a bennmaradás a cél, de ha kiesnek, az sem a világvége

""

Csodás tavasz után borús őszt, valóra vált álmot követően keserű csalódást éltek meg azok, akik szurkolnak az Egri FC-nek. A magasság-mélység hullámzásra tavasszal újra felemelkedés lesz a jellemző?

"Ebben hiszünk, és ezért dolgozunk, másképp aligha lenne értelme egész szerepvállalásunknak a klubnál – tudatosította Vancsa Miklós az egrifc.hu-n. – Talán emlékszik, hogy amikor tavaly nyáron Jámbor János főtámogatóval és Simon Antal vezetőedzővel munkához láttunk, tisztán beszéltünk és kijelentettem: Egerben előbb vagy utóbb NB I-et szeretnénk. Úgy alakult, hogy az élvonalbeli szereplés előbb sikerült, ám erre sok tekintetben nem mindenki volt felkészülve. Nem szívesen mondom, de leginkább a csapat számított NB I-esnek, még úgy is, hogy jelenleg a 15. helyen áll. Körülmények vonatkozásában fél év alatt nem lehet több évtizedes lemaradást pótolni, a hiányosságok miatti vándorlásra kényszerítettség azonban önmagában hordozta az eredménytelenséget."

A jelenlegi helyzet mennyire bizonytalanítja el a folytatást illetően Jámbor urat és önt?

"Eger hiába rendelkezik NB I-es csapattal, ha a közönség nem láthatja hazai pályát az együttest. Ez jelenti a kiindulópontot. Kevés, hogy nálunk van a élvonalbeli jog, ezzel élni is kell. Nem akarok én okolni senkit, ezek ugyanis tények. Az is bizonyos: meg kell építeni a világítást, hogy lássuk, érdemes újra nekirugaszkodni a munkának, mert szükséges megteremteni azokat a feltételeket, amiért nem mi vagyunk a felelősök. Most, amikor mindenki pályát épít, stadiont újít, súlyos hiba lenne nem kihasználni a kínálkozó lehetőségeket."

Ha pálya környékéről a játéktérre lépünk azt látjuk, hogy a viszonylag jó kezdés után a végén nagyon kiütközött az állandó idegenbeli fellépések összes negatívuma.

"A folytonos vendégkénti játékból adódó versenyhátrányt egészen a szezon kétharmadáig jól bírta a csapat. Akkor következett egy törés, egy megtorpanás és a „befáradás” után már nem tudott kompenzálni a gárda. Vélelmes 11-eseket kaptunk, elkerülhető hibákat vétettünk és összességében csőstül jött minden gond. A hazai pálya hiánya abban is megmutatkozott, hogy semmiféle lélektani pluszt nem tudtunk teremteni az otthontalanság miatt, ami pontok mellett hozadékként is jelentkezik az idegenbeli mérkőzéseken."

Paksról és Diósgyőrből azonban sikerült győzelemmel távozni, igaz, utóbbi helyszín albérletként szolgált a Debrecen elleni diadal során.

"Örültünk is mindkettőnek, mint ahogy minden további pontnak, ám meggyőződésem – és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni –, ha mondjuk a Siófokkal Egerben játszunk, azt a meccset is megnyerjük."

A pontok száma ismert, 11 egység áll a klub nevénél, ám kíváncsi lennék, hogy a csapat mutatott játékáról mi a véleménye?

"Elvitathatatlan, hogy a teljesítmény hagyott maga mögött kívánni valót. Néha túlbiztosítottan futballoztunk."

Szerencsére azonban akadt egy Németh Norbert a csapatban…

"A nyáron igazolt játékosok közül egyértelműen ő számít a legnagyobb nyereségnek. Az NB I-es mezőny leggólerősebb középpályását tudhatjuk a sorainkban, ám úgy vélem, Kovács Gábor, Darko Brljak és a végére belelendülő Jaszmin Mecsinovics is jó vételnek számított. Albert Ádám megmutatta, hogy nagy ígéret és hasonlóak rúgják a bőrt utánpótlás csapatainkban is. Az is igaz, hogy akadt, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, gondolok is elsősorban Goran Vujovicsra."

A montenegrói támadótól azóta meg is váltak, mint ahogy Pisanjuk, Hamouz, Wolfe és Tchami sem tagja már a keretnek, míg Tanque sérülés miatt nem játszhat tavasszal. Azt lehet már tudni, hogy hány fős kerettel vágnak neki a tavaszi idénynek?

"Bajnoki mérkőzésből 13 vár ránk és mivel a Magyar Kupában már nem vagyunk érintettek, úgy véljük, 18 mezőnyjátékossal és két kapussal meg lehet oldani az idényt úgyis, hogy a Ligakupában még állunk."

A további személycserékről elárulna valamit?

"Ha lesz konkrétum azt a klub honlapján első kézből megtudják a szurkolók. A mendemondáknak nem ülünk fel, felelőtlenül eddig sem jelentettük semmit és erre törekszünk a jövőben is."

A feladatok közötti sorrendben mi kívánkozik az élre?

"Az egri foci jövőjének kérdése! A háttérbeli munkát úgy végezzük, a csapat pedig január 8-án azzal lát neki a felkészüléshez, hogy bennmaradást megőrzése a cél. Nem adtuk fel a küzdelmet, ám akkor sem leszünk kétségbe esve, ha mégis búcsúzunk kell. A fejlődés megtartása a legfontosabb, vagyis, hogy olyan körülmények álljanak rendelkezésre a felnőtt és az utánpótlás csapatok, valamint a nézők számára, amelyek európai szinten is kielégítőek. Eger futballja él, csak meg kell segíteni. Remélem, ebben sokan osztják a véleményüket és hajlandók is tenni azért, hogy ez a jövőben is legyen."