Magyar foci

NB I: döntetlen lett a Kispest-Haladás

Kezdettől a Honvéd volt a kezdeményezőbb, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, a kapuk alig forogtak veszélyben.

A folytatásban sem változott a játék képe, a hazaiak irányítottak, a vendégek védekeztek, mígnem a kispestiek vezetést szereztek. Ezt követően a Haladás is bátrabb lett, sőt, egyenlítenie is sikerült.

A hajrára a szerdán a válogatottban is bemutatkozott Guzmics kiállítása miatt megfogyatkozott a szombathelyi gárda, s ettől megélénkült a találkozó, nyílt sisakos küzdelem alakult ki a győztes gólért, amelyet végül egyik csapat sem tudott megszerezni.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 15. forduló
Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 1-1 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000
néző, v.: Becséri
Gólszerző: Vécsei (51.), illetve Ugrai (66.)
Piros lap: Guzmics (79.)
Sárga lap: Hidi (49.), Diaby (70.), Vernes (83.), illetve Nagy I. G. (37.), Guzmics (38., 79.), Búrány (57.)
Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Baráth – Ikenne-King (Nagy G., 65.), Hidi, Vécsei – Abass, Délczeg (Diaby, 62.), Ivancsics (Vernes, 76.)
Szombathelyi Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér Z., Búrány (Andorka, 59.) – Radó (, 93.), Simon Á. (Rajos, 59.), Nagy I. G., Iszlai, Halmosi – Ugrai