Magyar foci

NB I: a Loki kapusa csak az elvégzett munkában hisz

""

A DVSC-TEVA kapusa ennek ellenére jól tudja, az őszi jó teljesítménye nem ok arra, hogy bérelt helye legyen a csapatban, ezért keményen dolgozik tovább.

"Az első fordulóban, a Győr ellen csereként álltam be Novakovics sérülése után. Nem volt könnyű egy ilyen rangadón belecsöppeni úgymond a közepébe, de nagyon felfokozott állapotban voltam, már a bemelegítésnél is úgy készültem, hogy bármi probléma van, segítsek. Éreztem is, hogy nem hátrányból kezdem a mérkőzést, nem csak úgy beesetem a pályára. Sikerült jól beszállnom, és minden remekül ment – fogalmazott Verpecz István. – Ezúton is szeretném megköszönni a szakmai stáb bizalmát. Azt gondolom, az elvégzett munka kifizetődött. Nem szabad megállni, ennél is keményebben kell dolgoznom, hiszen lesznek még kemény mérkőzéseink tavasszal is. Hála Istennek jó edzéseken vehettem részt, remekül felkészítettek bennünket. Ez egy olyan szezon volt számomra, amikor először mutathattam meg hosszabb távon is, hogy mire vagyok képes, mire számíthat tőlem a szakmai stáb. Mindenképpen pozitívan értékelem, hogy tizenhárom bajnokin kezdőként tudtam védeni."

Csapattársaihoz hasonlóan Verpecz Istvánt is megviselte az az időszak, amikor hiába tett meg mindent a gárda, nem jöttek az eredmények. Volt olyan meccs, amelyiken alig volt dolga, mégis pont nélkül maradt a Loki.

""

"Sokszor szerencsénk sem volt. A meccseken nem egyszer előfordul, hogy az ellenfél egyszer átjön, és kontrából lő egy gólt, majd az eredmény megtartására törekszik. Az is megesett, hogy nulla nullás állásnál sem merészkedett ki az ellenfél. Ilyenkor támadtunk, támadtunk, már csak az volt a kérdés, mikor szerezzük meg a lélektanilag fontos vezetést, amely után megkönnyebbülünk és nyugodtabban tudunk játszani, de sajnos nem egy esetben mégsem mi szereztük azt a bizonyos gólt. Innentől az idővel is harcoltunk, egyre idegesebbé váltunk, és az ellenfél vitte el a három pontot, Azt gondolom, ezekből is tanultunk. A végén mindenki beleadott apait-anyait, átlendültünk a holtponton, és győzelemmel tudtuk zárni az évet. Előtte volt egy kupameccs is, amit szintén sikeresen vettünk. Mindent megtettük, hogy szépen fejezzük be a szezont, hozzánk méltatlan lett volna, ha nem így történik."

A hírek szerint Nenad Novakovics jól halad a felépülésben, és akár már tavasszal visszatérhet. Verpecz István azonban nem tart a kihívásoktól. Keményen dolgozik tovább, hogy ha rá esik a választás, a lehető legjobban teljesítsen.

"A szakmai stáb eldönti, milyen állapotban lesz Nenad. Az biztos, semmiképpen sem dőlhetek hátra. Egy pillanatig sem gondolom, hogy béreltem helyem van a csapatban, csak azért, mert jól ment a védés ősszel. Ugyanúgy keményen kell dolgoznom, hogy ha megint rám esik a választás, készen álljak. Szeretnék jó teljesítményt nyújtani, sokkal jobbat, mint ősszel."