Amerikai sportok

NASCAR: meglepő Dodge szárnyalás

Múlt hét vasárnap kezdetét vette a NASCAR Sprint Kupa Széria úgynevezett chase szakasza, amelynek végén kiderül, hogy melyik versenyző lesz a 2012-es esztendő bajnoka. A Penske Racing (Dodge) versenyzője, Brad Keselowski nyerte meg a GEICO 400-as futamot, ezzel átvette az összetettben a vezetést. A huszonnyolc esztendős Rochester Hills-i születésű versenyző Sprint Kupa pályafutása nyolcadik sikerét könyvelhette el a Chicagoland Speedway-en. Érdekesség, hogy a 2012-es szezonban Keselowskinak a mostani volt a negyedik futamgyőzelme.

""

A Dodge és a Penske Racing számára is fontos győzelem volt a vasárnapi, ugyanis a motorgyár és az egyik legrégebbi NASCAR csapat utoljára 2003-ban nyert ezen a pályán. Az egyszeres Nationwide bajnok, Keselowski megérdemelten nyerte meg a futamot, ugyanis Jimmie Johnson (Hendrick Motorsports, Chevrolet) mögött ő tette meg a legtöbb kört az első helyen, szám szerint 77-et. Az ötszörös Sprint Kupa bajnok, Johnson 171 körön keresztül vezette a futamot.

A második helyet Johnson szerezte meg. A NASCAR egyik legismertebb versenyzője több mint három másodperces hátránnyal érkezett meg a célba. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára, Johnson csapattársa, Kasey Kahne állhatott fel. A bajnoki címvédő Tony Stewart (Stewart-Haas Racing, Chevrolet) a hatodik helyen fejezte be a futamot.

A cikk elején már említettük, hogy Keselowski összetettben átvette a vezetést Denny Hamlin-től (Joe Gibbs Racing, Toyota). Érdekesség, hogy a Penske Racing versenyzője pályafutása során először vezeti a Sprint Kupa Szériát. A második helyen hárompontos lemaradással Johnson áll, míg a harmadik pozíciót Stewart foglalja el.

NASCAR SPRINT KUPA SZÉRIA, GEICO 400 (267 KÖR)
Végeredmény:
1. Brad Keselowski (Penske Racing, Dodge) 02:50:31
2. Jimmie Johnson (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 3.171
3. Kasey Kahne (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 10.585
A pontverseny állása (pilóták):
1. Brad Keselowski (Penske Racing, Dodge) 2056 pont
2. Jimmie Johnson (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 2053
3. Tony Stewart (Stewart-Haas Racing, Chevrolet) 2048
A pontverseny állása (motorszállítók – győzelmek):
1. Chevrolet 179 – 11 győzelem
2. Toyota 155 – 8
3. Ford 129 – 4
4. Dodge 109 – 3