Amerikai sportok

NASCAR: Johnson a doveri katlan királya!

Jimmie Johnson fantasztikus versenyzéssel nyerte meg a FedEx 400 benefiting Autism Speaks elnevezésű NASCAR Sprint Kupa Széria futamot. A Hendrick Motorsports (Chevrolet) versenyzője 254 körön keresztül vezette a futamot és megérdemelten győzedelmeskedett, igaz a táv felénél komoly bajba került. Johnson hirtelen lelassult, csapattársa Jeff Gordon simán megelőzte és pillanatok alatt komoly előnyre tett szert. Az ötszörös Sprint Kupa bajnok autója, azonban visszanyerte az erejét és újra átvette a vezetést.

""

A harminchat esztendős Johnsonnak a mostani volt az 57. Sprint Kupa győzelme, a Dover International Speedway-en pedig hetedik alkalommal diadalmaskodott, ezzel beállította a győzelmi rekordot. Johnson mellett, még Bobby Allison és Richard Petty tudott a Sprint Kupában hétszer nyerni a doveri oválpályán. Érdekesség, hogy az előző négy Sprint Kupa futamot (közte az All-Star verseny) a Hendrick Motorsports nyerte meg, ebből három győzelmet Johnson ért el.

A második helyre Kevin Harvick (Richard Childress Racing, Chevrolet) futott be. Az előző két szezon bronzérmese több mint két másodperccel maradt el Johnson-tól. A dobogó legalsó fokára, Matt Kenseth (Roush Fenway Racing, Ford) állhatott fel. A 2011-es idény ezüstérmesének, Carl Edwards-nak a pechsorozata tovább folytatódik. Kenseth csapattársának eltörött a kormánytengelye. Edwards az ötödik helyről volt kénytelen kiállni. A futam kronológiájához hozzátartozik, hogy rögtön a verseny legelején volt egy hatalmas baleset. A 13 roncs között ott volt a címvédő Tony Stewart (Stewart-Haas Racing, Chevrolet) autója is.

Az összetettben Greg Biffle megőrizte első helyét. A Fordost csapattársa Kenseth követi, akinek egyetlen egy pont a hátránya. Dale Earnhardt Jr. megelőzte Denny Hamlint (Joe Gibbs, Toyota), így jelenleg a Hendrick Motorsports versenyzője a harmadik. Johnson jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el. Az éllovashoz képest 33 pont a hátránya.

NASCR Sprint Kupa Széria
FedEx 400 benefiting Autism Speaks (Dover, Delaware, 400 kör)
1. Jimmie Johnson (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 03:20:46
2. Kevin Harvick (Richard Childress Racing, Chevrolet) 2.550
3. Matt Kenseth (Roush Fenway Racing, Ford) 4.145
A pontverseny állása (pilóták):
1. Greg Biffle (Roush Fenway Racing, Ford) 486 pont
2. Matt Kenseth (Roush Fenway Racing, Ford) 485
3. Dale Earnhardt Jr. (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 476
A pontverseny állása (motorszállítók – győzelmek):
1. Chevrolet 90 pont – 6 győzelem
2. Toyota 74 – 3
3. Ford 67 – 2
4. Dodge 55 – 2