Olasz foci

Nápolyban sem bírt egymással a Napoli és az Inter

Kép forrása: Image Photo Agency/Getty Images

A Serie A 27. fordulójának legjobban várt mérkőzésén a Napoli fogadta hazai pályán a listavezető és címvédő Inter együttesét a Stadio Maradonában.

Napoli – Inter 1-1 (0-1)

Az Inter mindössze egyetlen ponttal előzte meg a Napoli csapatát a Serie A bajnoki címéért folytatott versenyfutás szempontjából kulcsfontosságú összecsapást megelőzően.

A Partenopei, amelyet Antonio Conte irányít, eddig 56 pontot gyűjtött, míg a címvédő Inter 57 ponttal áll az első helyen.

Amikor a Napoli tavaly nyáron Contét nevezte ki vezetőedzőnek, sokan kiváncsiak voltak, hogy vajon az olasz szakember képes lesz-e visszavezetni a nápolyi klubot a csúcsra mindössze néhány hónap leforgása alatt. Bajnoki címet szerzett már korábban a Juventusszal és a Chelsea-vel is.

A Stadio Maradonában rendezett összecsapás így minden bizonnyal nagy hatással lesz az olasz bajnoki címért folyatott versenyre. Ez lesz a második szezonbeli összecsapás a Napoli és az Inter között. A legutóbbi őszi találkozójuk 1-1-es döntetlennel zárult a San Siróban.

Az összecsapás egy előrehozott bajnoki döntőhöz méltóan feszülten zajlott. A találat pedig csak egyetlen egy született az első játékrész során, amikor is Federico Dimarco egy ragyogó szabadrúgásgóllal megszerezte a vezetést a listavezető és címvédő Inter számára. (0-1)

A második félidőben Scott McTominay a Napoli középpályása próbálkozott egy lövéssel, de az Inter kapusa Josep Martinez könnyedén hárítani tudta.

A feszült hangulatot és a mérkőzés fontosságát jól jelezte, hogy Simone Inzaghi kapott egy sárga lapos figyelmeztetést a pályán kívül.

A rendes játékidő végéhez közeledve a 87.percben a nápolyiak szempontjából nagyon fontos egyenlítő találatot szerzett Philip Billing, aki egy kipattanó labdát vágott a milánóiak kapujába. (1-1)

Az előzetesen „bajnoki döntőnek” is kikiáltott összecsapáson nem született több találat. Így Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja végül egy pontot ért a címvédő Inter számára.

A versenyfutás az olasz bajnoki címért így továbbra is teljesen nyitott, a Napoli és az Inter pedig fej-fej mellett küzd tovább a végső győzelemért.