Forma 1 / Motorsport

Nagyszerűen debütált Rossi Moor!

Nagyszerűen debütált Rossi Moor és egy újabb tanulságos hétvége Görbe Soma számára Európa legkeményebb utánpótlás bajnokságában!

 

Hétvégén Grand Prix pályán, Jerezben rendezték a CEV Repsol European Talent Cup következő állomását. A Sport & Events Academy pilótái a Mugen Race Junior Team színeiben versenyeztek, amely egy komoly stratégiai megállapodás eredménye a magyar érdekeltségű márkával. A versenyt 2 hetes edzőtábor előzte meg Spanyolországban, ahol a fiúk már tudtak tesztelni és együtt edzeni.

Rossi Moor remekül mutatkozott be a bajnokságban. Azonnal sikerült felvennie a tempót és az első versenyen a 25. Helyen végzett 54 induló között. Görbe Soma számára komplikált volt a hétvége, 2 nagyobb esés is becsúszott és nehezen találta meg a ritmusát.

„Szeretném megköszönni a szerelőimnek a kemény munkát, két nagy esésem is volt és nélkülük nem tudtam volna részt venni az időmérőn, szóval nagyon hálás vagyok az egész csapatnak. Egyik futam sem mondanám, hogy különösebben jól sikerült, mert nem volt meg a tempóm. A 2. verseny már jobb volt, tudtam konstans köröket menni,végig csatáztam, de sajnos az utolsó körben elestem. Kicsit megütöttem magam és az önbizalmam is visszaesett, de 2 hét múlva Albacete-ben még erősebben térek majd vissza!!!”-nyilatkozta a 14 éves Soma.

A mezőny legfiatalabb pilótájának Rossi Moornak is voltak nehézségei a délutáni futamon, de így is remekül kezdte pályafutását a European Talent Cupban:

 

 

""
Görbe Soma kitűnően teljesítettek.

„Mikor megérkeztünk, nekem új volt minden: a pálya, a motor, a csapat. Szerencsére már két héttel korábban kiutaztunk így tudtam tesztelni a pályákon és edzeni a motorommal. Csütörtökön 2 szabadedzésünk volt, folyamatosan tudtam javulni, pénteken viszont kuplung cserére volt szükség, így értékes időt vesztettem a szabadedzésből. A fő versenyre sikerült kvalifikálnom magam, az első futamon pedig remek rajt után egészen a 25. pozícióig sikerült feljönnöm. A második versenyről nem annyira szeretnék beszélni, nekem jöttek az első kanyarban és egy high side követkeményében a pályán kívül találtam magam. Most az Ohvale Világkupára fogok koncentrálni, utána pedig alig várom, hogy ismét a Hondámon ülhessek!”

Stefano Favaro is figyelemmel kísérte a fiatalok teljesítményét:

„Nagyon jól kezdődött az egész hétvége, szépen felépítették a fiúk, egyre jobban koncentráltak a pálya megtanulására. Ez az egyik legnehezebb pálya volt a bajnokságban, nem véletlenül rendeznek itt MotoGP futamokat is. Rossi volt a legfiatalabb ETC pilóta, mert éppen hogy betöltötte a 12. életévét és felkészültségének hála, úgy ítéltük meg, hogy szabadkártyával el tud indulni a csapatunkkal. A CEV Repsol European Talent Cup bátran mondhatjuk, hogy a legerősebb utánpótlás sorozat a világon.

 

""

Jól szerepeltek, jók voltak a köridők, mindenki kvalifikálta magát és kiváló első versenyt futottak. Sajnos spanyol pilótánk Fermin nem tudott előrébb jönni a 8. helynél, így számára elúsztak a bajnoki esélyek. Rossi nagyon jól megállta a helyét a bajnokságban, bőven fel tudta venni a harcot a középmezőnnyel, ami élete első versenyén nem kis teljesítmény.

A második versenyen Soma és Rossi is elestek, érdekes módon a Rossi az első, Soma pedig az utolsó körben. Nyilván szerettük volna pozitívabban zárni, de összességében én elégedett vagyok a fiúkkal. Most Olaszországban jön az Ohvale World Series sorozat, ahol Rossival és Kevinnel szeretnénk a pódiumon végezni!”

 

Az ETC futamok összefoglalóját csütörtök este18.20-tól a Spíler1 TV-n lehet majd megnézni Stefano Favaro és Czollner Gyula kommentálásában!

Forrás: Faster Promotion