Spanyol foci

Nagyot álmodna a Barca ifjú csillaga

Kép forrása: Getty Images

A Barcelona eddig kiváló szezont fut, ebben pedig hatalmas szerep hárul a kiváló középpályásra, Pedrire.

A 22 éves játékos szenzációsan teljesít Hansi Flick csapatában, és a klubnál mindenki abban reménykedik, hogy a szezon hátralévő heteiben is kulcsszerepet játszik majd.

Alig több mint két hónappal a szezon vége előtt a Barcelona három sorozatban is esélyes a végső sikerre. A La Ligában, a Bajnokok Ligájában és a Király-kupában egyaránt versenyben áll a Blaugrana. Pedri a RAC1-nek adott interjújában elmondta, célja mindhárom trófea megszerzése.

Még mindhárom versenysorozatban állunk, fiatalok vagyunk, miért ne álmodhatnánk nagyot?

A Bajnokok Ligája különösen izgat, hiszen még sosem nyertem meg, és a Barcelonának is régen sikerült utoljára. A Borussia Dortmund ellen kemény mérkőzés vár ránk, de nagyon bízom a csapatban.”

Pedri ebben a szezonban állandó szereplője a Barcelona kezdőcsapatának, és úgy tűnik, sikerült maga mögött hagynia korábbi sérüléseit. A középpályás a felépüléséről is beszélt.

„Sokat dolgoztam azon, hogy jó formában legyek.

Az étrendemen nem változtattam, de az edzésmódszeremet igen. Most már nem emelek súlyokat, inkább nyújtásokat végzek és gumiszalagokkal dolgozom többet.

Személy szerint nekem ez jobban bevált, és ez az egyik módja annak, hogy jól érezzem magam. A test az évek során fizikailag is fejlődik.”

„Nagyon bízom benne, hogy a sérülések már a múlté. Úgy tekintek rájuk, mint egy lezárt fejezetre. Azt vettem észre, hogy ha rendszeresen játszom, az segít nekem. Ha egy hétig nem játszom, vagy több idő telik el a mérkőzések között, akkor fáradtabbnak érzem magam – ilyen a testem működése.

Úgy gondolom, hogy most a karrierem egyik legjobb időszakát élem.

Az első szezonom is nagyon jól sikerült, az egy meghatározó év volt számomra, és igazán különleges élmény” – fogalmazott Pedri.