A férfiak pontvadászatában a címvédő Olaj a sérült Báder Márton nélkül látogatott Szombathelyre, és gyakorlatilag az első negyedben el is szálltak győzelmi reményei. A hazaiak fantasztikus nyitó periódust produkáltak, 7-7 után zsinórban tizennégy szombathelyi pont érkezett, és a továbbiakban hiába próbálkozott a Szolnok a felzárkózással, ez a különbség gyakorlatilag a találkozó végéig megmaradt a két csapat között (108-92-re győzött végül a Falco). Egyik csapatnak sincs sok ideje pihenni vagy ünnepelni, hiszen a Tisza-partiak kedden már Franciaországban lépnek pályára a Pau Orthez vendégeként az Eurochallenge-kupa negyedik fordulójában, míg a vasiakra hétvégén újabb fontos rangadó vár a Kecskemét ellen.

 A másik nemzetközi kupában is érdekelt csapatunk, az Atomerőmű az Nyíregyháza ellen győzött annak ellenére tizenöt ponttal, hogy a félidőben még döntetlen volt az állás. A harmadik negyedben aztán összeállt a paksiak védekezése, így végül magabiztosan söpörték be a két újabb bajnoki pontot (86-71). A jó védekezésre szükség lesz kedden is a Nyizsnyij Novgorod otthonában is…

A többi bajnokaspiráns közül a listavezető Körmend az első negyed nehézségei után légiósai vezérletével magabiztosan verte a Szegedet (104-76), az Albacomp már az első negyedben eldöntötte a Kaposvár elleni találkozót (84-71), míg a Kecskemét a Sopron ellen nyert hazai pályán rendkívül magabiztosan (80-59).

AZ ÁLLÁS

""