Kézilabda

"Nagyon érdekes lesz, hiszen ismerem a magyar keret nyolcvan százalékát"

A kapus Oguntoye Viktória szerint a szlovák női kézilabda-válogatott játékosai pályafutásuk csúcspontjához érkeztek azzal, hogy részt vehetnek a spanyolországi világbajnokságon.

"Nagyon örültünk a szabadkártyának, szerintem ez a pályafutásunk csúcspontja. Nem gondoltam, hogy ilyesmit tartogat még a karrierem" – nyilatkozta szerdán Valenciában a Dunaszerdahely 30 éves játékosa, aki korábban a Győr, a Dunaújváros, a Debrecen és az Érd kapusa volt, illetve a magyar utánpótlás-válogatottban is szerepelt.

Hozzátette, nincs benne rossz érzés amiatt, mert a magyar felnőtt válogatottban soha nem mutatkozhatott be, mindezt sorsszerűnek tartja, elfogadta, és már lezárta magában.

A szlovák és a magyar csapat csütörtökön 20.30-tól Llíriában éppen egymás ellen kezdi meg szereplését a csoportkörben.
"Amióta tagja vagyok a szlovák válogatottnak, nem vettem részt magyar-szlovák mérkőzésen. Biztosan nagyon érdekes lesz, hiszen ismerem a magyar keret nyolcvan százalékát" – vélekedett Oguntoye.

Mint kiemelte, a magyar játékosok rendre színvonalas mérkőzéseket játszanak klubcsapatukban az Európa-ligában, illetve a Bajnokok Ligájában, és bár a szlovákok ezt nem mondhatják el magukról, elemezték első ellenfelük játékát, és igyekeznek megtalálni a gyenge pontokat, hogy jó mérkőzést játszhassanak csütörtökön.

Bízik Réka korábban Érden és Mosonmagyaróváron kézilabdázott, jelenleg ő is Dunaszerdahelyen szerepel. Mint mondta, mindig jó dolog egy jó csapat ellen játszani. Azonban a magyarokkal szemben nagyon nehéz meccs vár rájuk, mert a megújult magyar válogatottat nagyon képzett, ügyes játékosok alkotják, akik jó csapatot alkotnak.

A két együttes Európa-bajnoki selejtezőjét október közepén csak két góllal, 30-28-ra veszítették el a szlovákok. A Nagytapolcsányban hat gólt szerzett Bízik elmondta, a keretük nem változott jelentősen azóta.
"Mivel szabadkártyával jutottunk ki a vb-re, egyik meccsen sem mi leszünk az esélyesek, de minden alkalommal megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot. Talán a csehek ellen lesz a legnagyobb esélyünk a pontszerzésre" – vélekedett a balszélső. Értékelése szerint nincsenek klasszisaik, de nagyon jó csapat alakult ki náluk, jól megértik egymást, jó a hangulat, és ez nagyon sokat jelent.
"Remélem, ezen az úton maradunk, ugyanúgy fogunk teljesíteni, mint az elmúlt hónapokban, akkor játszhatunk egy szoros meccset a magyarokkal" – mondta.
Bízik Réka hozzáfűzte, Szlovákia 26 év után jutott ki ismét a női világbajnokságra, és ez nagyon nagy szó számukra.

"Szerintem ezzel minden játékosunk elérte pályafutása maximumát és nagyon boldog a lehetőségtől, én is nagyon szerencsésnek mondhatom magamat" – nyilatkozta.

Borítókép: Facebook.com/ DVSC Kézilabda (archív)