Kézilabda

Nagy László már ősztől a Veszprémben játszik, Eb-győztes klasszis is érkezhet!

""

"Megerősíthetem a hírt, a két klub megyegyezeett egymással, azaz a Barcelona lefogadta az MKB Veszprém ajánlatát, s ezzel eldőlt, h a 2012-2013-as szezonban a magyar bajnoknál folytatom a pályafutásomat" – nyilatkozta a napilap hasábjain a magyar átlövő.

A mieink tegnap nagy csastában, 22-19-re győzték le Dél-Korea legjobbjait.

A Barcelona május elején jelentette be, hogy a kiváló játékos, aki a Barca első külföldi csapatkapitánya volt, nem fogadta el a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, mivel a magyar bajnok a spanyolországi fizetése többszörösét ajánlotta neki. Egy hónappal később az is kiderült, hogy Nagy három év kihagyás után visszatér a magyar válogatottba, és mind a vb-selejtezőn, mind az ötkarikás játékokon Mocsai Lajos rendelkezésére áll. A nemzeti csapat ki is harcolta a vb-részvételt a norvégok ellen.

"Eddig is csak az olimpiára összepontosítottam, most pedig végképp a válogatott körül foroghat minden gondolatom – mondta Londonban Nagy a Metropolnak. – Az olimpia után lesz néhány nap pihenőm, aztán pedig újult erővel kezdjük el a közös szakmai munkát Veszprémebn. Nem tagadom, megkönnyebbülés számomra, hogy megszületett a megállapodás. Ez a családom szempontjából is fontos, hiszen óriási változás lesz tizenkét barcelonai év után új életet kezdeni Veszprémben. Hosszú egyeztetés zárult le, amelyben én magam nem vettem részt, hiszen a kivásárlást illetően a két egyesületnek kellett közös álláspontra jutnia."

""

Nagyért eredetileg 3 millió eurót kért a katalán sztárcsapat, ám az biztos, hogy ennél jóval kisebb összeget fizetett a Veszprém. A sajtóhírek 500 ezer euró körüli pénzről szóltak, ám a pontos összeget egyelőr nem hozták nyilvánosságra.

Tegnapi sajtóhír, hogy az előző BL-kiírásban bronzérmes Köbenhavn csapata lehúzza a rolót, így minden játékos szabadon igazolhatóvá válik. A Veszprémet azonnal össze is boronálták a világ jelenlegi legjobb kézilabdázójának tartott, dán Mikkel Hansennel.