Kézilabda

Nagy László magyarként nem lép többet pályára

Nagy László november 2-ai levele nyilvánosságra került, melyből világosan látszik, hogy épp’ úgy szól a sportszerető, kézilabdabarát közönségnek, mint a szövetség vezetőinek. Hosszas mérlegelés után tollat ragadott a klasszis jobbátlövő, és részletesen indokolja, miért nem öltötte magára több mint egy éve a címeres mezt.

Nagy sajnálja, hogy az elmúlt hónapokban az volt a téma a kézilabda háza táján, hogy miért nem vállalja a válogatottságot, ezáltal háttérbe szorítva sokkal fontosabb ügyeket.

Tíz év alatt – amióta a magyar csapat oszlopos tagja – a válogatottnál lévő szerény körülmények nem változtak, véli a 2004-től csapatkapitányi pozíciót is betöltő játékos. A sportoló szerint az athéni olimpia utáni kinevezése nem csupán egy titulus, hanem egyfajta bizalom kifejezése a játékostársai részéről, ezért feladatának érezte azt is, hogy a csapattal kapcsolatos kérdésekben egyeztessen a velük, és az esetlegesen felmerülő problémákat, észrevételeket továbbítsa a szövetség felé.
2009. év végén Sinka László elnök elutazott Barcelonába, hogy egyeztessen Naggyal a következő időszak együttműködésének lehetőségéről illetve feltételeiről.
„Találkozásunk alkalmával ismét felvázoltam a csapat körüli problémákat, hiányosságokat, amelyeket csapattársaimmal az évek során már számtalanszor jeleztünk. Az Elnök Úr érdemi változásokat ígért, de a felvetéseimre az elmúlt közel egy évben választ nem kaptam, az ígéretek pedig csak ígéretek maradtak. A megbeszélésünk alkalmával is jeleztem, hogy abban az esetben, ha semmi nem változik, úgy a magyar kézilabda-válogatottban nem kívánok a továbbiakban szerepelni.”
Problémának vélte Nagy – amiről csapatkapitányként többször is tárgyalt a vezetőséggel – hogy sokszor egy világverseny, vagy tornán való szereplés többletkiadás a játékosok számára, akik egyébiránt a magyar nemzetet képviselik. Nem luxust, hanem a címeres mezhez méltó körülményeket akart, amivel valószínűleg több társának véleményét is közvetítette. Példaként hozza fel a tíz eurós napi díjat. Ez az összeg nem hogy a költségeiket nem fedezte, de a rendelkezésükre álló szállás 12 euró/nap internethasználati díjat sem.
Ezek után a Barcelonában élő játékos kitért arra is, hogyan működik a Magyar Kézilabda Szövetségnél a sérülés esetére kötött biztosítás. Nagy szerint a profi sportoló elemi érdeke, hogy védje testi épségét, hiszen ebből keresi mindennapi kenyerét, pénze csak az aktív sportból van, ha megsérül, kiesik a jövedelme. Azt írja levelében, ha sérülést szenvedett volna a válogatottban való szereplésekor, a szövetség által kötött biztosítási megállapodás szerint nem őt illette volna a kártérítés, hanem a Magyar Kézilabda Szövetséget.
„…abban az esetben, ha a Magyar Kézilabda-szövetség aktív sportolóként így gondoskodik rólunk, akkor mi történne, ha sérülést szereznénk? Vajon egy ilyen helyzetben ki gondoskodna rólunk és a családunkról?”
Nagy Lászlóban még élénken él az emlék, mikor ’99-ben ifiként korosztályos Európa-bajnokságot nyertek,- társaival ellentétben – ő, az akkori Gerevich Alapítványtól semmiféle anyagi elismerést nem kapott, mondván a külföldre igazolt játékosoknak nem jár a juttatás.
„Értetlenül álltam a történtek előtt akkor is, 18 évesen, és felmerült bennem az a kérdés, hogy a külföldre igazoló sportoló nem számít már magyar sportolónak?”
A szövetség által küldött heti hírlevelek egyikében olvasható volt, hogy 2010-ben a rendelkezésükre álló költségvetés 640 millió forint. Nézőpont kérdése, hogy ez sok vagy kevés, mindenesetre Nagy úgy gondolja, hogy tekintélyes összegről van szó. Szerinte elégnek kellene lennie ennek a pénznek a felnőtt női- és férfi válogatott edzőtáboroztatására és a versenyeken való normális körülmények megteremtésére.
A fentebb említettek miatt a klasszis játoknak nehezére esik elfogadni a jelenlegi állapotokat, ehhez ráadásul hozzájön az is, hogy ismeri a környező országokban kialakított gyakorlatot. Nem a francia vagy a német válogatottat hozza fel példának, hiszen ezen országok gazdasági helyzete jóval kedvezőbb, hanem a román- és bosnyák válogatottal példálózik; ők is megfelelő megbecsülést kapnak, holott az utóbbi nemzet csapata rövid fennállása óta még világversenyen nem is szerepelt.
A Magyar Kézilabda Szövetség Nagy szerint azt szajkózza, hogy az utánpótlás-válogatottra kell a pénz, amivel teljes mértékben egyet tudnak érteni, azonban amikor ők voltak fiatalok, pont az ellenkezőjét kellett hallgatniuk, azt, hogy a felnőtt csapatra költenek sokat. Hogy hol az igazság, a világ legjobb játékosai között számon tartott Nagy nem tudja, viszont a több mint egy éve húzódó kivárásának oka a sérülések mellett a bizakodás volt. Hitte, hogy esete ráirányítja a figyelmet a problémákra, de ez idő alatt szerinte változás nem történt.
 
A levél zárósorai
Tisztelt Sportbarátok, Kézilabdaszerető Közvélemény!

A lelkiismeretem tiszta az elmúlt időszakot tekintve. Természetesen elfogadom, ha néhányan, vagy sokan nem értenek meg, vagy nem értenek velem egyet, de arra kérek én is mindenkit, hogy fogadja el az én álláspontomat, az én döntésemet.

A profi sportpályafutás nem tarthat sokáig, és ezen rövid időtartam alatt kell megteremtenünk saját magunknak, családunknak is a megélhetést, és biztosítani a jövőt. Úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy megfelelő feltételek nélkül a Magyar Válogatottban szerepeljek, ezzel hiteltelenné tenném saját magam és sporttársaim előtt is az eddigi fellépésemet.

Ezzel a levéllel lezártnak tekintem az ügyet, és kérem a média képviselőit, hogy a továbbiakban ezzel kapcsolatosan ne keressenek meg, nyilatkozatot nem kívánok tenni!


 
Lakos Borbála