Nagy feladat vár Gyökeresre – Arteta a társak segítségét kérte

Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta arra kérte eaz gész csapatát, hogy dolgozzanak együtt, és segítsék, hogy a legjobbat hozzák ki a nyáron szerződtetett Viktor Gyökeresből.
A 63,4 millió fontos (85,5 millió dolláros) Sporting CP-től érkezett Gyökeres első tétmeccsén nehezen tudott érdemi hatást gyakorolni a csapat ideges 1–0-s nyitógyőzelme alkalmával a Manchester United ellen. Mindössze négy passzt adott, és egyetlen kapura lövést sem próbált meg. A kritikák ellenére Arteta védelmébe vette új csatárát, és azt mondta, hogy a gyenge teljesítmény a mögötte játszó csapattársak lassú támadásépítésének volt köszönhető.
Ezt a véleményét megerősítette a szombati, Leeds United elleni Premier League-meccs előtt is.
„Úgy gondolom, rendkívül boldogok leszünk, amikor nagyon gyakran fogja a labdát a hálóba juttatni, ami a legnagyobb képessége” — mondta Arteta a sajtónak.
„A csapatnak és nekem nagy felelősségünk van abban, hogy segítsünk neki, és megértsük, hogyan lehet hatékonyabb. Az első meccs nagyon megterhelő volt, innen fogunk továbblépni. Készen áll a folytatásra. Nagyon lelkes. Jól edzett ezen a héten. Most már egy hét tapasztalattal a háta mögött nagyon jó állapotban van” – tette hozzá az Ágyúsok menedzsere.
Arteta szerette volna fokozatosan bevezetni Gyökerest az Arsenalnál, de erre nem volt lehetősége Kai Havertz térdsérülése miatt, akinek további vizsgálatok várnak, és aki akár hosszabb időre is kikerülhet a csapatból.
⚠️ – Mikel Arteta on Gyokeres: „We’ll be over the moon when he starts scoring goals more regularly because that’s one of his greatest assets.” „The responsibility is huge on me and the team to help him and understand him to be more effective.” pic.twitter.com/GzEDlkdeYe
— Gooner Vic (@Gooner_vic2) August 22, 2025
„Sajnos megsérült, és még nem tudjuk pontosan, mennyire súlyos a sérülés” — mondta a német játékosról Arteta. „Szükségünk van még egy kis időre és további vizsgálatokra, és utána tisztábban fogunk látni a következő lépésekről.”