A múlt heti, frankfurti vendégszereplés után pénteken újabb nehéz feladat vár a Dárdai Pál irányította Hertha BSC-re a német labdarúgó-bajnokságban: a berliniek a 20. forduló nyitómérkőzésén a címvédő és listavezető Bayern Münchent fogadják.

A magyar szakember a Frankfurt ellen tért vissza a kiesés ellen küzdő fővárosiak kispadjára, és csapatával 3-1-es vereséggel távoztak az otthon ebben a szezonban még veretlen rivális stadionjából.

Egyértelmű, hogy most is az ellenfél, a Bajnokok Ligájában címvédő bajor együttes az esélyes, az öt meccse nyeretlen Herthától óriási meglepetés lenne már a pontszerzés is.

A héten ugyan a házigazda világbajnokot igazolt Sami Khedira személyében, de Dárdai kijelentette: a játékost csak fokozatosan lehet terhelni, miután tavaly mindössze egy tétmérkőzésen szerepelt.

""
Kérdéses, hogy Khedira szerepet kap-e.

Fotó: Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

A Bayern vezetőedzője, Hansi Flick is örül annak, hogy Khedira tíz év után visszatért a Bundesligába.

"Sami abszolút profi, vezető típus, aki tudja irányítani a csapatát. Sokat fog segíteni a Herthának" – mondta a Juventustól érkezett 33 éves középpályásról Flick, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy pénteken sem a játékos, sem a berlini klub nem számíthat tőlük "üdvözlő ajándékra".

"Sorozatban az ötödik győzelmünket akarjuk aratni, és meg akarjuk mutatni az ellenfeleknek, hogy újra a régiek vagyunk" – jelentette ki a tréner.

A pénteki találkozó az eredeti kiírásnál harminc perccel korábban, 20 órakor kezdődik, mert a Bayern München már közvetlenül a lefújás után elrepül Katarba, a klubvilágbajnokságra.

Ami a többi magyar érdekeltségű hétvégi mérkőzést illeti: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik gárdája, a második helyen álló RB Leipzig a sereghajtó Schalke 04 vendége lesz, míg a Sallai Rolandot foglalkoztató, otthon jól teljesítő Freiburg a hullámzó produkciót nyújtó Borussia Dortmundot fogadja. A kiesés elkerüléséért küzdő Mainz – Szalai Ádám csapata – az Union Berlint látja vendégül szombaton.

Bundesliga, 20. forduló:

péntek:
Hertha BSC-Bayern München 20.00

szombat:
Augsburg-Wolfsburg 15.30
Freiburg-Borussia Dortmund 15.30
Bayer Leverkusen-VfB Stuttgart 15.30
Mainz-Union Berlin 15.30
Schalke 04-RB Leipzig 15.30
Borussia Mönchengladbach-1. FC Köln 18.30

vasárnap:

Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 15.30
Arminia Bielefeld-Werder Bremen 18.00

A tabella:
1. Bayern München 19 56-26 45 pont
2. RB Leipzig 19 32-17 38
3. VfL Wolfsburg 19 30-19 35
4. Eintracht Frankfurt 19 38-28 33
5. Bayer Leverkusen 19 32-19 32
6. Borussia Dortmund 19 38-27 32
7. Borussia Mönchengladbach 19 36-29 32
8. Union Berlin 19 34-24 29
9. SC Freiburg 19 33-32 27
10. VfB Stuttgart 19 35-28 25
11. Werder Bremen 19 24-27 22
12. TSG Hoffenheim 19 29-34 22
13. FC Augsburg 19 20-30 22
14. 1. FC Köln 19 18-32 18
15. Hertha BSC 19 25-35 17
16. Arminia Bielefeld 19 15-32 17
17. FSV Mainz 05 19 18-40 10
18. Schalke 04 19 15-49 8

Borítókép: Thomas Frey/picture alliance via Getty Images