""

A román szövetség honlapján csütörtökön közzé tett hír szerint Victor Piturca szövetségi kapitány egyelőre tizenhat idegenlégióst nevezett meg, akikre számít a magyarok, illetve négy nappal később a törökök ellen, a keretet pedig majd jövő pénteken véglegesíti.

Mutu mellőzése várható volt, mivel a szakvezető korábban többször kijelentette, elégedetlen jelenlegi erőnléti állapotával.

A csatár eddig 73-szor öltötte magára a román nemzeti mezt, és 34-szer volt eredményes, márciusban a magyarok ellen ő szerezte csapata első gólját a 2-2-re végződött meccsen.

A magyarok hat mérkőzésen 11 pontot gyűjtöttek, s a csoport második helyén állnak a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött.

Egervári együttesét a románok egy-, a törökök négypontos hátránnyal követik – a vb-selejtező következő körében ezért lesz különösen nagy jelentősége a Románia elleni találkozónak, mert egy esetleges győzelemmel elérhető közelségbe kerülne a pótselejtezőt érő második hely, amelyre az 1998-as kvalifikációs sorozat óta nem volt példa.

LABDARÚGÁS
A román válogatott eddig kijelölt kerete: 
Kapusok:
Bogdan Lobont (AS Roma), Costel Pantilimon (Manchester City)
Védők:
Constantin Nica (Atalanta), Paul Papp (Chievo), Gabriel Tamas (West Bromwich Albion), Dorin Goian (Aszterasz Tripolisz), Razvan Rat (West Ham United)
Középpályások:
Costin Lazar (PAOK), Dan Nistor (Evian Thonon Gaillard), Gabriel Torje (Udinese), Banel Nicolita (St. Etienne), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart)
Csatárok:
Marius Alexe (Sassuolo), Claudiu Keseru (Bastia), Raul Rusescu (Sevilla), Bogdan Stancu (Genclerbirligi)