Német fociNemzetközi labdarúgás

Musiala elárulta, mi állhat a pályán történt rosszullétei hátterében

Kép forrása: Harry Langer/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images

Jamal Musiala két egymást követő felkészülési mérkőzésen is összeesett, a Bayern München futballistája ismertette, milyen ok áll a rosszullétek hátterében.

A német középpályás hétvégén az RB Leipzig, majd kedden a Heidenheim elleni felkészülési találkozón is összeesett a pályán. Bár mindkét alkalommal saját lábán hagyta el a játékteret, a jelenetek komoly aggodalmat keltettek, ezért a Bayern München részéről is jelezték, hogy hamarosan tisztázzák a történteket.

Erre röviddel a Heidenheim elleni mérkőzés után sor is került: Musiala saját Facebook-bejegyzésben számolt be állapotáról. Közölte, hogy átmeneti, rövid ideig tartó absence rohamokat diagnosztizáltak nála, amelyek neurológiai eredetű rendellenességhez köthetők.

A 5–20 másodpercig tartó rosszullétek átmeneti tudatzavarral járhatnak, ezért kívülről különösen ijesztőnek tűnhetnek.

A 23 éves játékos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy jól érzi magát, megfelelő orvosi ellátásban részesül, és a szakemberek véleménye alapján folytatni szeretné mindennapi életét és a futballt is.

Musiala szerint a Bayern, családja és barátai egyaránt támogatják, miközben rendszeresen egyeztet az orvosokkal. Mint fogalmazott, számára most az a legfontosabb, hogy a lehető legteljesebb életet élje, miközben továbbra is a pályán szeretne sikereket elérni.

A történtek után így némileg megnyugtatóbb kép rajzolódott ki a helyzetről, Musiala pedig egyértelművé tette: optimistán tekint a jövőbe, és szeretne ismét trófeákért küzdeni a Bayern München színeiben.