Egyéb sportok

Műrepülő-vb: Nádas Tamás kalocsaiban versenyez, elkezdődtek az edzések

""

A sajtótájékoztatón elhangzott: a ruhaátadás aktualitását az adja, hogy az idei műrepülő-világbajnokság csütörtökön kezdődik Nyíregyházán. Török Ferenc elmondta, hogy Kalocsán és környékén sok rendezvény tartott már bemutatót Nádas Tamás. A polgármester úgy érzi, ha Jenson Button Forma-1-es pilótának kalocsai mintás overallal és külön ajándékokkal kedveskedhettek, akkor természetes, hogy egy magyar sportoló mellé állnak. Nádas Tamásnak nemcsak a ruháján, hanem a gépén is kalocsai minta látható, ezzel szinte a város nagykövete lesz. 

Font Sándor országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy két-három éve a nemzetközi divatbemutatókon is megjelentek a magyar motívumok. "Akkor még csak a földön járt a kalocsai minta, most fölvisszük az égbe" – mondta a politikus, aki nagy ötletnek tartja a motívum, és ezáltal Kalocsa népszerűsítését, valamint a magyar kultúra, a kézműves hagyományok és az egész világot megmozgató sport összekapcsolását.

Nádas Tamás azt mondta, hogy Kalocsa és az ország egyik jelképét magán viselve úgy érzi: a magányos sportágban még sincs egyedül, hiszen nemcsak egy város, hanem egy ország szurkol neki. A 2009-ben Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, 2010-ben pedig a világ első tíz pilótája közé került Nádas Tamás az MTI kérdésére elmondta, hogy az elmúlt négy év eredményeit tekintve a világ élvonalában van. Ha sikerül hoznia a formáját, s nem hibázik, jó eredményt érhet el.

"Közel száz indulónál az első húsz közé kerülni már szép eredmény, persze a cél a dobogó." – tette hozzá.

Az augusztus 4-ig tartó műrepülő-világbajnokságon Nádas Tamás mellett Keserű Béla, Kovács Gergely és Ábrányi Tamás képviseli a magyar színeket.

Megkezdődtek a hivatalos edzések Nyíregyházán

Megkezdődtek a 10. motoros műrepülő-világbajnokság hivatalos edzései hétfőn Nyíregyházán; a világ legjobb pilótái szerda estig gyakorolhatnak a vb helyszínén, a helyi repülőtéren, majd csütörtöktől már a versenyprogram teljesítésére szállnak fel gépeikkel.

Ábrányi Tamás, a rendező magyar szövetség motoros műrepülő szekciójának vezetője, a vb versenyigazgatója, aki pilótaként maga is rajthoz áll a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, az MTI-nek elmondta: a világbajnokságon részt vevő húsz ország közül hétfőn kora délutánig 15 nemzet repülői már megérkeztek Nyíregyházára. A még hiányzók, az angol, a fehérorosz, a német, az osztrák és a román pilóták érkezését is várják, s velük együtt a csütörtökön kezdődő vb-n összesen 83 versenyző indul majd. A legtöbb pilótát, nyolcat-nyolcat, az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és a Dél-Afrikai Köztársaság nevezte a versenyre. Hat-hat repülőt indít Franciaország, Lengyelország, Németország és Ukrajna, négyet-négyet pedig Magyarország, Nagy-Britannia, Portugália és Románia.

Horváth Péter, a nyíregyházi repteret működtető Tréner Kft. ügyvezető igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a vb-helyszínre elsőként érkezett amerikai pilóták egy csehországi reptéren készülnek a csütörtöki rajtra, a világbajnoki címvédő franciák pedig jelenleg a Kecskeméthez közeli Matkó-pusztai repülőtéren gyakorolnak, s onnan legkésőbb keddig érkeznek vissza Nyíregyházára. A vb hivatalos edzései hétfőtől szerdáig tartanak a nyírségi nagyváros repterén. A verseny csütörtökön kezdődik: a nyitó eligazítás után 10 órakor száll fel az első gép. A világbajnokság megnyitó-ünnepségét aznap kora este, 18 órától tartják Nyíregyháza központjában, a Kossuth Lajos téren.

Augusztus 3-ig naponta 9 és 13 óra között teljesítik vb-programjukat a pilóták, 14 órától pedig úgynevezett napnyugta-repülésekre kerül sor. A világbajnokság résztvevői augusztus 4-én látványosnak ígérkező repülőnapon búcsúznak el a házigazdáktól: 10 és 13 óra, valamint 14 és 17 óra között a helyezettek tartanak légi bemutatót a nézőknek. A vb díjkiosztó- és záróünnepsége azt követően, 17:30-kor lesz a nyíregyházi repülőtéren.