Forma 1 / Motorsport

„Munkamániás vagyok, általában este 11-ig dolgozom“ – Alessandro Alunni Bravi interjú

Jogi egyetemre jártál, ám nagyon hamar az autósportban kezdtél dolgozni. Mindig érdekelt a versenyzés világa?

Nagyon fiatal korom óta szenvedélyes vagyok a motorsportok iránt. Egy kis olasz faluban születtem, amihez közel volt a Coloni F1-es csapat főhadiszállása. Emellett egy versenypálya is közel volt a szülőfalumhoz, ahol nemzetközi szintű versenyeket rendeztek, többek között a Formula 3000 is megfordult ott, ami nagyon népszerű volt a 80-as években. 18 éves korom környékén versenyzőként is kipróbáltam magam. A későbbiekben két szenvedélyemet, a motorsportot és a jogász pályát próbáltam kombinálni egymással.

Kezdetben számos versenyzővel és csapattal dolgoztam együtt, és a köztük létrejövő szerződések jogi dolgaiért voltam felelős. A 2000-es évek elején Andrea Dovizioso oldalán dolgoztam, akinek szüksége volt egy olasz jogászra. Hosszú utat jártam be, mindig lépésről lépésre haladtam. A GP2-ben csapatfőnökként dolgoztam, közben pedig versenyzők menedzselésével kezdetem foglalkozni. Sok-sok emberrel dolgoztam együtt ebben a bizniszben, és ez mind hozzásegített ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Most kezdek rájönni, hogy egyre inkább öregszem. [Nevet]

Forma-1-es újságíróként kezdted a karriered, hogyan jött az újságírás?

Ez egy jó lehetőség volt arra, hogy ki tudjam fizetni a tandíjam és elindítsam a karrierem. Mindig szenvedélyes voltam az újságírás iránt és az irodalmat is nagyon szeretem. Az Autosprintnél kezdtem dolgozni, ami egy olasz magazin, és 3 éven át én voltam a Forma-1-es újságírójuk. Ez a munka sokat segített abban, hogy közelebb kerüljek a sporthoz, kapcsolatot építsek a csapatokkal és versenyzőkkel. Jogászként is bemutattam magam, tehát ez egy nagyon fontos lépés volt a karrieremben, ami számos ajtót megnyitott előttem.

A rallyban is megfordultál, a pályaversenyzésen kívül a rally is érdekel?

Igen, volt lehetőségem a Cagliari Nagydíj és a Rally Italia Sardinia szervezőjeként és promótereként dolgozni. Hogy őszinte legyek, ezen lehetőség előtt még soha korábban nem voltam rally versenyen, így nem rendelkeztem nagy háttértudással. A partnereinkkel közösen valami különlegeset hoztunk létre, és nagyszerű tapasztalat volt egy ilyen eseményt vezetni.

""

A karriered során gyakran egyszerre több munkát is végeztél. Ebből arra következtetek, hogy elég keményen dolgozó ember vagy.

Így van. Hogy őszinte legyek, nem túlságosan szeretek magamról beszélni, mert könnyen arrogánsnak tűnhet az ember, de be kell vallanom, hogy munkamániás vagyok. Minden nap kora reggel nekilátok a feladataimnak, és általában este 11-ig dolgozom. Szeretem a munkám, ez a szenvedélyem. Mindig próbálom a lehető legjobbamat nyújtani. Jelenleg teljes mértékben az Alfa Romeóra koncentrálok, tehát nem foglalkozom versenyzők menedzselésével, de a munkával töltött órák száma nem lett kevesebb. A kihívás óriási és az elvárások is nagyon magasak.

Papíron csapatképviselőként, tehát nem csapatfőnökként irányítod az Alfa Romeót. Hasonló a csapat struktúrája a többi istállóhoz?

A struktúra nagyon hasonló a többi csapatéhoz. A Forma-1 annyira komplex, hogy megvan a megkívánt struktúrája, és nem lehetséges már az, hogy egy ember vigyen több hosszútávú projektet. Hiszem, hogy a mi struktúránk a helyes út.

Nagyon tehetséges emberekkel dolgozom együtt a pályán és a gyárban egyaránt. Például itt van velünk minden versenyhétvégén Xevi Pujolar, aki a csapat technikai oldaláért felelős mérnöki szempontból. Szintén kiemelném Beat Zehnder sportigazgatót, aki több mint 35 éve a csapattal van. Ami engem illet, én képviselem a csapatot az FIA-nál, illetve én vagyok felelős a partneri és szponzori megállapodásokért. Továbbá a pályán folyó operációkat felügyelem, ezzel párhuzamosan pedig biztosítom, hogy megfelelő legyen a csapaton belüli munka.

Hogyan tudsz megbirkózni a pozíciódból fakadó mindennapos nyomással?

A nyomás elengedhetetlen, anélkül nem lenne teljes az életem. Ha a Forma-1-ben akarsz dolgozni, akkor el kell fogadnod, hogy mindig nyomás alatt vagy, itt minden nap 100%-on kell teljesítened. A Forma-1-ben csak akkor tudsz sikeres lenni, ha ezt képes vagy elfogadni. Az F1 rendkívül megterhelő sport, de nekem a nyomás jelenti az üzemanyagot.

A teljes cikkért kattints társoldalunkra, az Autoblog.hu-ra.

Szerző: Horváth Dániel

Fotók: James Moy, Tóth Zsombor