""

Mourinhonak 2016-ban jár le a Real Madriddal kötött szerződése, a portugál szakember viszont már most tudja, mit fog kezdeni azt követően. Addig azonban még jó pár trófeát begyűjtene a tréner. Mindenesetre most kifejtette, hogy a madridi munkáját követően Angliában folytatja, ahol 2004 és 2007 között már dolgozott a Chelsea-vel.

Ha nem nyerjük meg idén a Bajnokok Ligáját, akkor megnyerjük jövőre. Ha pedig megnyerjük, az nem azt jelenti, hogy elértem mindent a Reallal és elhagyom” – hangsúlyozta Mourinho.

Többen kérdezték már, hogy visszatérnék-e Angliába, erre pedig a válaszom, hogy igen, abszolút. Most viszont jól érzem magam Madridban” – tette hozzá portugál, aki szerint idén mindenképpen Ronaldonak kell kapnia az Aranylabdát.