Mourinho Viníciusról: „A helyében valószínűleg már nem lennék itt”
Mourinho szerint Viníciust a Real Madrid iránti szeretete tartotta a klubnál, ő viszont a brazil helyében kikényszerítette volna a távozást.
José Mourinho elismeréssel beszélt Vinícius Júniorról, ugyanakkor meglepően őszintén fogalmazott arról, mit tett volna a brazil támadó helyében.
A Real Madrid vezetőedzője a Sevilla elleni mérkőzés előtt azt mondta: ő valószínűleg már másik országban folytatná a pályafutását, ahol nagyobb tisztelet övezi.
Viníciust a nyáron az Arsenal szerette volna megszerezni, a szélső azonban Madridban maradt, és 2032 nyaráig meghosszabbította a szerződését.
Mourinho szerint a döntésében meghatározó szerepet játszott a klubhoz való kötődése.
„Ha a helyében lennék, valószínűleg már nem lennék itt.
Kikényszerítettem volna, hogy egy olyan országba igazolhassak, ahol tisztelnek. Ő azonban a Real Madrid iránti hűségből és szeretetből maradt.”
A portugál szakember arról is beszélt, hogy rendszeresen külön időt szán a támadóra. Elmondása szerint könnyű megtalálniuk a közös hangot, Vinícius hozzáállását pedig különösen nagyra értékeli.
„Fantasztikus srác, könnyű kijönni vele. Mindennap beszélgetek vele néhány percet négyszemközt. Rendkívül becsülöm, mert mindig képes mosolyogva élni és túlélni.”
A hétközi, AS Roma elleni mérkőzésen José Mourinho már a második félidő derekán lekapta Viníciust a pályáról.
„Miért cserélt le?” – Vinícius nem hitt a szemének, amikor Mourinho lehozta őt
Mourinho úgy látja, a brazil továbbra is bízik abban, hogy kedvező irányba változhat a helyzete.
„Hisz abban, hogy javulhatnak a dolgok, és még mindig ott van az a mosoly az arcán. Ezt semmi és senki nem veheti el tőle.”
Az Arsenalnál Mikel Arteta a bajnoki cím megvédésére és a PSG ellen elveszített Bajnokok Ligája-döntő után az európai sikerre is esélyes keretet szeretett volna kialakítani. Vinícius megszerzése ezt a célt szolgálta volna, a brazil azonban végül Mourinho irányításával folytatta Madridban.
Ki kell hagynia az El Clásicót
A héten Vinícus megkapta eltiltását a Villarreal elleni mérkőzésen elkövetett szabálytalanságáért.
A brazil támadót négy mérkőzésre meszelte el a La Liga, a Királyi Gárda viszont fellebezést nyújtott be az ítélet ellen.
Közben a Real Madrid sztárjának minden korábbinál gyengébb szezonja van, ezt pedig az eddigi számai is igazolják.
Riasztó számok Viníciusnál – ilyet még nem láttak tőle Madridban