Forma-1 / Motorsport

Motorsport: kettős bevetésen a magyarok – Superstock és IDM futam

""

Sajnos legutóbb a 22. helyen zárta Misanóban az idei Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának negyedik futamát Győrfi Alen, és ezzel összetettben a 15. pozícióban várja a folytatást. Most újra itt a lehetőség, hogy a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője bizonyítsa, hogy ebben az évben a középmezőny elején kell vele számolni. Tavaly itt Aragonban a 25. startpozícióból egy egészen kiváló rajt után a 20. helyen zárta a futamot. Most mindenképpen javítani akar, úgy véli, most ismét a pontszerzők között zárhatja a versenyt. Amíg ő Spanyolországban versenyez, csapattársa, Gyutai Adrián – 56 ponttal vezeti az Alpok Adria Bajnokság 125 GP összetett versenyét – a Salzburgringen, a német pontvadászat hétvégi futamán szeretne bizonyítani.

Györfi Alen idei utolsó versenyén Misanóban sajnos nem tudta megismételni korábbi bravúros szerepléseit – Imolában a 12., míg Monzában a 6. helyen végzett –, és a nullázását követően az összetettben a 15. pozícióban várja a folytatást. Három hét telt el, és igencsak motiváltan várja a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team motorosa a hétvégi, Aragonban rendezendő Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának ötödik bajnoki futamát. A 2011. június 19-én rendezett első itteni versenyt az olaszok uralták, hiszen az első hat helyen öt talján versenyző végzett. A dobogó legfelső fokán Davide Giugliano végzett Lorenzo Zanetti és Danilo Petrucci előtt. Az idei pontversenyben vezető francia Sylvain Barrier az ötödik helyen végzett. A 12 körös versenyben a legnagyobb sebességet (312,8 km/h) az olasz Lorenzo Zanetti érte el BMW-jével, míg Györfi Alen Hondája alig maradt el a 300 km/h sebességtől. Mindenesetre Alen folyamatosan gyorsult a hétvégén, és a versenyen már képes volt majd 3 és fél másodperccel gyorsabb köröket teljesíteni a pénteki első szabadedzéshez képest. Most is hasonlóban, és újabb pontszerzésben reménykedik a 22 éves motoros.

„Bevallom, reménykedve várom a hétvégét, hiszen a három hét pihenő alatt sikerült egy teszten részt vennem, ahol már a spanyol futamra készülve bizonyos változtatásokat hajtottunk végre a Hondámon. A tavalyi adatok alapján bőven van esélyem arra, hogy ezekkel a módosításokkal ismét harcba legyek a középmezőny elejével. Nagyon motivált vagyok, bízom abban, hogy az idei sormintám – egy sikeres, majd egy nullázott futam – nem szakad meg, és ismét pontszerzőként zárom a futamot” – fogalmazott Győrfi Alen.

SUPERSTOCK 1000
A hétvégi Superstock 1000-es aragoni futam menetrendje:
Június 29., péntek
08.45-10.15: motorok technikai átvétele
11.00-11.30: első szabadedzés
14.45-15.15: első időmérő edzés
Június 30., szombat
09.00-09.30: második szabadedzés
17.05-17.35: második időmérő edzés
Július 01., vasárnap
09.00-09.10: bemelegítés
10.30: verseny (12 kör – 64,128 Km)
A Superstock 1000-es bajnokság állása: 1. Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 75 pont, 2. Lorenzo Savadori (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 64, 3. Eddi La Marra (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 61, 4. Markus Reiterberger (Team Alpha Racing, BMW S1000 RR) 41,… 15. Győrfi Alen (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 14.

""

Aragon röviden

Az Alcaniztól nem messze fekvő Motorland Aragon Hermann Tilke tervezésében jött létre. Nem csak egy egyszerű pályaként, hanem mint többfunkciós motorsport-komplexumként működik. A projektben olyan szakemberek vettek részt a neves német tervezőn kívül, mint Pedro de la Rosa – a HRT F1-es csapatának jelenlegi versenyzője –, valamint a brit építész Norman Foster nevével fémjelzett Fosters + Partners. A minden igényt kielégítő ultramodern motorsport-komplexumban a gokart pályán kívül található egy szabadidő és kulturális övezet, valamint egy technikai park is.
A pálya – aminek vonalvezetésén többféleképpen lehet változtatni – egy 1.320.000 négyzetméteres területen fekszik. A paddock 44 ezer négyzetméteren terül el, míg a parkoló 950.650 négyzetméter. A sajtó részére fent tartott szobában közel 300 ember végezheti munkáját.

""

Gyutai Adrián: „A fejlődésem érdekében vállaltam az indulást”

A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team nemcsak a spanyolországi futamon érdekelt a hétvégén, ugyanis az Alpok-Adria Bajnokság 125 GP kategóriáját 56 pontos előnnyel vezető Gyutai Adrián a német pontvadászat (IDM) és az osztrák bajnokság, Salzburgringen rendezendő versenyén vesz részt.

„Tudom nem lesz egyszerű dolgom, de a fejlődésem érdekében mindenképpen vállaltam az indulást, holott pontosan tudom, az itteni mezőny borzasztóan erős. Idén az Alpok-Adria Bajnokságban nagyon jól megy, és ha eredményt szeretnék elérni az idei Európa-bajnokságon, akkor meg kell méretni magam, mire vagyok képes a kontinens egyik legerősebb pontvadászatában. Mivel ezen a pályán még sosem versenyeztem, így nagyon fontos lesz, hogy a pénteki három szabadedzésen egyrészt megismerkedjek a salzburgi aszfaltcsíkkal, másrészt megtaláljuk a csapatommal a minél optimálisabb beállításokat. A legutóbbi rijekai verseny óta felújítottuk a motort, éppen ezért bízom abban, hogy a legjobbak között tudok majd végezni” – fogalmazott Gyutai Adrián.

IDM BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
A hétvégi, Salzburgringen rendezendő 125 GP futam menetrendje:
Június 29., péntek
09.10-09.45: első szabadedzés
10.55-11.25: második szabadedzés
15.10-15.40: harmadik szabadedzés
Június 30., szombat
09.15-09.45: első időmérő edzés
13.30-14.00: második időmérő edzés
17.40: verseny (17 kör)