Forma-1 / Motorsport

MotoGP: Már nem akkora Stoner előnye

""

Casey Stoner már múlt pénteken, az első jerezi tesztnapon megmutatta, hogy idén is komolyan pályázik a világbajnoki címre. Igaz ez nem is újdonság a Honda versenyzőjétől, aki az előszezonban minden tréningen a leggyorsabbnak bizonyult. Kivéve egy sepangi napot, de akkor nem is vett részt a gyakorláson. Mindez kissé talán lesújtó lehet a többiekre nézve, ám a riválisok egyáltalán nem adják fel csak úgy a küzdelmet.
Ezt a múlt hétvégi, utolsó idei teszten a leginkább a yamahás Jorge Lorenzo bizonyította, aki már az első tréningen is ott lihegett a címvédő nyakán. Stonerhez képest ugyanis a spanyol pilóta alig 2 és fél tizeddel maradt el az ausztrál versenyzőtől. Mögötte a harmadik időt szorosan a másik hondás, Dani Pedrosa futotta meg, míg a negyediket Ben Spies a Yamahával. Az ötödik Carl Crutchlow lett a Moster Yamahával, a hatodik a gyári Ducatival Nicky Hayden, a hetedik Alvaro Bautista a Gresini Hondával, a nyolcadik Andrea Divizioso a másik monsteres Yamahával, és csak a nyolcadik időt érte el Valentino Rossi a Ducatival, az LRC Honda versenyzője, Stefan Bradl előtt.
A második napon az időjárás, az eső és a szél uralta igazán a pályát és a tesztet, csupán öt versenyző hajtott ki az jerezi aszfaltcsíkra, de ők is inkább csakhogy beindítsák a motort, mivel értékelhető teljesítményt egyikük sem nyújtott.

""

Az április 8-ai szezonnyitó futamot követően talán nem mindig csak Stoner hátát látják majd a többiek

A harmadik tesztnap viszont ismét főszerepet kapott az időmérés, a stopperek pedig ezúttal is Stonert mutatták a leggyorsabbnak. A címvédőre azonban ezúttal még inkább rámászott Lorenzo, az ausztrál ugyanis kevesebb, mint két tizedmásodperccel volt gyorsabb a spanyolnál. Harmadikként Pedrosa zárt ezúttal is, Spies, Crutchlow és Rossi előtt. Ők hatan motoroztak egy másodpercen belül.
Az április 8-ai szezonrajt előtt úgy tűnik, hogy a Yamaha és Lorenzo meg tudta közelíteni a Hondát és Stonert, aminek a MotoGP sorozat semleges rajongói bizonyára örülnek, hiszen így nagyobb az esély arra, hogy a címvédőt megszorongathatja, sőt le is győzheti egy-egy futamon némely riválisa, elsősorban Lorenzo.