Nemzetközi labdarúgás

Moruinhot nem támogatták annyira, mint vetélytársait

A Manchester United nemrég menesztett edzője odaszúrt két vetélytársának, és volt csapatának is. Állította, Pep Guardiola és Jurgen Klopp nagyobb luxust engedhettek meg maguknak a Premier League-ben, mint ő, kiemelve, mennyivel jobban támogatták őket az átigazolási piacon klubjuk vezetői. 
 
– Számomra ez sokkal összetettebb menedzserként, ugyanis nem csupán magára a futballra kell figyelnem, hanem arra is, hogyan készüljek a jövőre, – kezdte Mourinho a beIN Sports-on. – Úgy gondolom, a jövő elvek felállításával kezdődik. Ez fontosabb, mint a futball, amit nézel, és kommentálsz. Fontosabb, milyen kultúrát hozol a csapathoz, az elvek, szóval ez összetettebb.
 
Itt van példának a Manchester City ügye. – folytatta a portugál – Az első szezonjában Guardiola nem lett bajnok. Nagyon nehéz helyzet volt számára, az emberek egy nyerő Manchester City-t vártak. Egy olyan periódusból jöttek, ahol már bajnokok voltak Mancinivel és Pellegrinivel. Több játékos már kétszeres bajnok volt. Például Agüero és Kompany. Két idény között aztán Pep remek döntéseket hozott, de olyan remek döntéseket, melyeket támogattak. Például, nem volt szüksége Zabaletara vagy Sagnara, két jobb bekkre, se Kolarovra vagy Clichy-re. A nyáron eladott négy belsővédőt, kapott másik négyet. Megkapta Walkert, Danilot, Mendy-t és másokat. Támogatták. 
 
– Liverpoolban gondolkoznom kell, hány játékos volt már ott Jurgen előtt, – kezdte másik vetélytársa elemzését. – Se Alisson , se Van Dijk, se Robertson, se Salah, se Firmino, se Mané, se Fabinho, se Wijnaldum, se Keita, szóval ez mélyebben gyökerezik.
 
– Tehát amikor vezetésről beszélek, az összefügg a klub struktúrájával, nem csak vezetői képesség, hanem minden, még a labdarúgó ötletek is. – zárta mondanivalóját Mourinho. – Ha edző vagy, és megkapod a lehetőséget, hogy megválaszd a játékosokat, akiket szeretnél, hogy megvalósítsák az ötleteid, vagy azt, amit szerinted a legjobb módja, hogy megnyerj egy kiírást, egy dolog. Egy másik, ha erre nem kapod meg a lehetőséget.
 
José Mourinho 2016. május 27-től 2018. december 18-ig vezette a Vörös Ördögöket. Ez idő alatt érkezett Paul Pogba, Henrikh Mkhitaryan, Eric Bailly, Zlatan Ibrahimovic, Romelu Lukaku, Nemanja Matic, Victor Lindelöf, Alexis Sánchez, Fred, Diogo Dalot és Lee Grant, akikre több mint 400 millió fontot költött a Manchester United. Eközben száműzte a tartalékokhoz a világbajnok Schweinsteigert, elküldte a klubikon Rooney-t, majd Mkhitaryant is, ha csak a nagyobb neveket akarjuk említeni.