Nemzetközi labdarúgás

Modric milliókról mondott le, hogy aztán alaposan becsapják

Eduardo Inda spanyol újságíró szerint Luka Modric megbánta, hogy a Real Madridnál maradt.

Az El Mundo és a Marca korábbi igazgatója, ma az általa 2015-ben indított Okdiario első embere egy műsor vendégeként jelentette ki mindezt, továbbá utalt arra, hogy szerinte a horvát kapitány a nyáron elfogadja a szaúd-arábiai ajánlatot.

Miután évekig biztos helye volt a Real Madrid középpályáján, Modric ebben a szezonban kevesebb percet játszik. Inda emlékeztetett arra, hogy Modric elfogadta a klub ajánlatát a szerződésének meghosszabbításáról erre a szezonra, miután azt mondták neki, hogy továbbra is fontos szerepet kap a csapatban, majd arra a következtetésre jutott, hogy ez nem így van, és most becsapva érzi magát.

Inda: Modrić feldúlt
„Azt mondtam, hogy Modricnak volt egy ajánlata Szaúd-Arábiából, ám az edző miatt maradt. Néhány hónap elteltével ő nem a 12. és nem is a 13. számú játékosa a csapatnak, ezért feldúlt.” – jelentette ki az újságíró, majd hozzátette:

"Szépen – mert udvarias – elmondta Carlo Ancelottinak, hogy futballozna. Ancelotti nem nem ígérte hogy kezdő lesz, de azt igen, hogy fontos láncszem lesz. Tényleg számít rá? Ő a 15. vagy 16. játékosa ennek a csapatnak. A klub nem tervezi meghosszabbítani a szerződését, inkább hagyja, hogy elmenjen.”

Horvátországba nem igazol, de Szaúd-Arábiába mehetne
Modric esetleges visszatérését is megemlítette a horvát labdarúgásba, de Inda nem gondolja, hogy a 38 éves középpályás ezt a lehetőséget választaná. Úgy véli, hogy egy sokkal jövedelmezőbb ajánlatot fog elfogadni.

„Szerintem meg fogja próbálni, hogy mit kezdhet a szaúd-arábiai kalanddal. Ez rengeteg pénz. Először 40 millió eurót, majd 60 millió eurót ajánlottak neki szezononként. Ez brutális lezárást jelentene a karrierjében” – szögezte le Inda.

Borítókép: Getty Images