Egyéb sportok

Módos Péter révén újabb ezüstöt szereztünk a birkózó Eb-n!

 

A 24 éves versenyző a fináléban óriási csatát vívott az azeri Roman Amojannal. Az első két menet után döntetlen volt az állás, a harmadik végén pedig hiába védekezte ki Módos térdelőhelyzetből riválisa akcióját, a mérkőzésvezető megintette őt, így az azeri örülhetett.

"Szerintem jogtalan intéssel kapott ki, botrány van a csarnokban" – mondta feldúltan az MTI-nek Maróthy István, a magyar szövetség szakmai alelnöke.

A tavalyi világbajnokságon ötödik, ezzel olimpiai kvótás Módos a selejtezőben kezdte meg szombat délután a szereplését. Egy szerb, egy bolgár és egy moldovai versenyző legyőzésével jutott el az elődöntőig, melyben az orosz Mingijan Szemjonovot verte hárommenetes csatában.

Módos korábban kétszer, 2008-ban és 2010-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. A mostani második hely pályafutása eddigi legjobb eredménye.

A magyar küldöttség negyedik dobogós helyezését szerezte meg Módos Belgrádban, miután csütörtökön a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) második, Hatos Gábor (74 kg) pedig harmadik lett, míg kedden a szintén szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) bronzérmet nyert.

A szombati éremcsatározások során Deák Bárdos Mihály lesz még érdekelt. A 37 éves sportoló a bronzéremért csatázik majd a 120 kg-os kategóriában.