„Mit gondolnak magukról?” – Nyílt levélben ítéli el szurkolói viselkedését a magyar klub
Az Alba Fehérvár Akadémia vezetése drasztikus lépéseket helyezett kilátásba, miután az előző mérkőzéseken a szurkolók a saját játékosokat és az edzőt szidalmazták.
Az akadémia vezetőségénél betelt a pohár: hivatalos közleményt adtak ki az utóbbi összecsapásokon tapasztalt viselkedés miatt – értesült a bball1.hu.
A szakmai igazgató – és korábbi kiváló kosárlabdázó -, Góbi Henrik élesen bírálta azokat a szülőket, akik nemcsak a játékvezetőket, hanem már saját gyermekeiket és az edzőt is támadták.
A közlemény szerint a helyzet odáig fajult, hogy „már ott tartunk, hogy a saját játékosainkat kritizáljuk, szidjuk és ócsároljuk”, ami minden határon túlmutat egy utánpótlás-mérkőzésen.
A klubvezetés külön kiemelte, hogy az edzőt is támadások érték, aki pályafutása elején jár, és egyetemi tanulmányai mellett dolgozik.
A történtek nem előzmény nélküliek: korábban a játékvezetők elleni verbális atrocitások miatt az akadémiának még büntetést is kellett fizetnie.
Most azonban a vezetőség egyértelművé tette: nem tűrik tovább az efféle magatartást.
„Mit gondolnak azok magukról, akik ezt megengedik saját maguknak, hogy ily módon viselkedjenek gyerekek kosárlabda-mérkőzésén?!” – fogalmaztak felháborodottan.
Az akadémia szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba: a rendbontó szülőket a jövőben felszólíthatják a távozásra, sőt, akár a teljes szezonra ki is tilthatják őket a mérkőzésekről.
A klub hangsúlyozta, hogy az ilyen viselkedés nemcsak elfogadhatatlan, hanem az intézmény hírnevéhez is méltatlan.