Minimalista győzelem a Liverpooltól, Szoboszlaiék tartják az első helyet
Szoboszlai Dominik először nem kezdett a szezonban. Vélhetően a rotáció miatt csak egy félidőt játszott a Liverpoolban, amely ismét győzött a PL-ben.
A Liverpool vezető gólját Diogo Jota megszerezte már a 9. percben. Persze ettől még a nem telt unalmasan az első félidő további része sem.
A Liverpool még kétszer állt közel a gólszerzéshez, de a nyitó játékrész slusszpoénja az lehetett volna, hogyha Sarr lövését nem tornássza ki Allison.
A kiesés elől menekülő Crystal Palace a második félidőben is villant. Ekkor már a pályán volt Szoboszlai, aki Mac Allistert váltotta.
A fordulás után először Salah lövését lábbal védte Henderson. Aztán Jota célzott rosszul, majd Nketiah lövését védte bravúrral a Liverpool brazil kapusa.
Aztán Szoboszlai lőtt, de ez nem okozott gondot Hendersonnak, majd Alexander-Arnold célzott pontatlanul.
Eze annál pontosabb volt, de Allison ezúttal is a helyén volt. A kapus négy alkalommal is góltól mentette meg a csapatát, hiszen a szöglet után is védett.
Ez volt az utolsó kiemelendő mozzanata, hiszen megsérül és cserét kért. Így Jaros állt be a helyére, mivel Kelleher nem volt ezúttal jelölve a mérkőzésre. Nem sokkal később pedig már a cserekapus védte Eze újabb próbálkozását.
Talán ebben az idényben ez volt az első olyan meccs, amin látszott a kettős terhelés, amit a Liverpool kapni fog. Valamint az is, hogy Arne Slot, hogyan igyekszik ezt megoldani.
Mindenesetre egyelőre jól csinálja a holland menedzser a dolgot, hiszen optimális erőkifejtéssel szerezte meg csapata a három pontot a Crystal Palace vendégeként.
Ezzel pedig továbbra is első a Liverpool a bajnokságban.
Premier League, 7. forduló:
Crystal Palace-Liverpool FC 0-1 (0-1)