Egyéb sportok

Minden szakágban érmeket remélnek

Kadler Viktor vezetőedző elmondta, látva az idei eredményeket és a versenyzők jelenlegi formáját, bizakodók lehetünk az előttünk álló hétvégén. A szakember hozzátette, a kisbuszokkal való kiutazás során minden rendben volt, ám a román szervezők még nem teljesen állnak a helyzet magaslatán.

„Már csak azokat várjuk, akik vasárnap versenyeznek, ők csütörtökön jönnek. – kezdte Kadler Viktor maraton vezetőedző, aki a csapat egy részével kedd este érkezett meg a román helyszínre. – A pályától nagyjából 20-25 percre van a szállásunk. A szervezés még hagy némi kívánnivalót maga után, mindössze egy hatalmas öltözősátor van és benne néhány sörpad. Zuhanyozni még nem tudunk, a tájékoztató táblákat is csak most rakják fel, és folyamatosan hozzák a dísznövényeket. Ha kész lesznek, akkor az az utolsó pillanatban lesz.”

""

A versenyzők szerda délelőtt próbálták ki először a pályát. Kadler Viktor elmondta, a korábbi nemzetközi versenyekről már ismert síkvízi pályán rendezik a futamokat, benne egy szokatlanul hosszú, 200 méteres futószakasszal. Az időjárás jelenleg esős, a hőmérséklet nagyjából 15 Celsius fok. Nyáron, a moszkvai Európa-bajnokságon 19 érmet szereztek a magyarok, a vezetőedző szerint ez és a hazai versenyeken mutatott forma jó előjel lehet a világbajnokságra.

„Női és férfi kenuban, illetve női kajakban is komoly esélyeink vannak. Férfi kajakban nagyon erősek az ellenfelek, itt még az éremszerzés is nehéz lesz, de egyértelműen ez a célunk. A srácok jó formában vannak, és kíváncsian várom, hogy az új párosok a férfi mezőnyben mire lesznek képesek. Összességében kimondhatom, minden szakágban szeretnék érmet szerezni.” – tekintett előre Kadler Viktor.

""

A világbajnokság egyben kvótaszerző verseny is lesz a jövő évi Világjátékokra, amelyet az Egyesült Államokban, az alabamai Birminghamben rendeznek majd.

"Húsz kvótát osztanak egyesben, 16-ot a klasszikus távon, hármat a rövid körösön és egy a rendező országé. Kicsit bonyolult a kvalifikációs rendszer, jelen állás szerint egy számban nemzetenként egy versenyzőt indíthatunk a Világjátékokon. Fontos az is, hogy – a gyorsasági szakághoz hasonlóan az ország és nem a versenyző szerzi a kvótát.” – mondta Kadler Viktor.

Forrás: kajakenusport.hu
Borítókép/Fotók: kajakkenusport.hu